Nem ez lesz a nyár legszebb hete

Szikra Juli | 2020. Május 31.
Felhős, csapadékos időjárással kezdődik a nyár.

Vasárnap délen, délkeleten is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és napközben mindenütt erősen felhős vagy borult idő lesz, észak felől egyre többfelé alakul ki ismétlődő eső. Az északnyugati, nyugati szél napközben többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 10 és 15 fok közé hűl le a levegő – írja a kiderul.hu.

Sok csapadékkal indul a nyár (Illusztráció: Pexels.com)

Pünkösdhétfőn fokozatosan szakadozik a felhőzet, majd napközben gomolyfelhők képződnek. A középső országrészben maradhat meg legtovább az összefüggő felhőzet. Kezdetben eső várható, majd elszórtan alakulnak ki záporok, esetleg néhol beágyazott zivatar. Délután észak felől csökken a csapadékhajlam. Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

Kedden erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható többórás napsütéssel. Elszórt jelleggel számíthatunk záporok kialakulására, nagyobb számban a délután során. Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Szerdán erőteljes nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk többórás napsütéssel. Elszórtan lehet zápor, zivatar. Az északnyugati szél napközben időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.

nlc.esernyő:

Exit mobile version