Szörnyetegek adták ki magukat nevelőszülőnek Mohácson

nlc | 2020. Szeptember 17.
Egy férfi és egy nő nevelt gyerekeket kínzott válogatott módon. Most elítélték őket.

Ítéletet hozott a Mohácsi Járásbíróság egy pokoli ügyben. Az ítélet szerint egy mohácsi házaspár 2011 decemberétől nevelőszülői tevékenységet látott el. Egy kisfiú és két kislány került a gondozásukba, saját gyermekeik mellé.

A vádlottak a három kiskorú sértettet mohácsi lakóhelyükön 2016 augusztusa és 2017. június 9. napja közötti időben az alábbi magatartásukkal érzelmileg elhanyagolták, könyörtelen és sanyargató bánásmódban részesítették; érzelmileg, egzisztenciálisan kisemmizték; érzelmileg hideg, rideg és saját kényelmi szükségleteiknek megfelelő nevelési módjukkal fizikailag, emocionálisan és anyagilag kihasználták.

Gyerekeket, szolgasorban…

A gondjaikra bízott gyerekeket szolgasorban tartották, illetve velük rendszeresen nem az életkoruknak megfelelő munkát végeztettek, így például rendszeresen a kiskorú T. K.-nak és a szintén kiskorú B. K.-nek kellett maró hatású anyagokkal, vegyszerekkel, védőfelszerelés nélkül a házban található fürdőszobát és mellékhelyiséget takarítani.

Ezen túlmenően a vádlottak a kisfiút a családon belüli „alja munka” elvégzésére is kényszerítették, ezáltal őt önértékelésében rendszeresen megalázva és lealacsonyítva: 

neki kellett a vádlottak saját gyermekei után a WC-t lehúzni, illetve a házhoz tartozó udvart minden reggel, még az iskolába indulása előtt felsöpörni és a kutyapiszkot összeszedni.

 

Ezenkívül ő vásárolt be minden reggel az egész család részére még az iskolába indulás előtt. Amennyiben a kisfiú a rá bízott feladatokat nem a vádlottaknak megfelelő módon végezte el, különböző büntetésekben részesítették, így például előfordult, hogy fakockákon kellett térdelnie, vagy nem engedték meg, hogy az édesanyjával telefonon kapcsolatot tartson.

A pokol egy időre Mohácson volt (Képünk illusztráció: pexels.com)

A vádlottak saját maguk és gyermekeik részére bőségesebb, minőségibb étkezést és élelmezést biztosítottak, mint a sértettek részére. Emiatt a sértettek rendszeresen éhesen érkeztek az iskolába és az óvodába, ráadásul szakadt, gyakran nem az időjárásnak megfelelő ruhában, mely miatt a sértett kislányok hűvösebb időszakban állandóan átfagyva érkeztek meg az óvodába.

A gyerekek nem tisztálkodhattak a vádlottak fürdőszobájában, hanem egy lavórban kellett egyedül tisztálkodniuk, és még erre sem került sor napi rendszerességgel.

Kivételeztek, csúfolódtak és vertek

A fentieken túlmenően a vádlottak a kiskorú sértettek megfelelő érzelmi fejlődését sem biztosították: ünnepi alkalmakkor kizárólag a saját gyermekeiket ajándékozták meg, illetve a sértettek iskolai, óvodai programokon – pl. farsang, kirándulás – való részvételét nem engedélyezték. A vádlottak és gyermekeik továbbá a sértetteket gúnynevekkel illeték, és őket nem keresztnevükön, hanem kizárólag e gúnyneveken szólították. A vádlottak a kiskorú sértetteket részben különböző eszközökkel – seprűvel, nadrágszíjjal –, részben puszta kézzel rendszeresen bántalmazták is, majd több napig nem engedték őket iskolába, illetve óvodába, nehogy fény derüljön cselekményükre.

Ilyen tettleges bántalmazásra került sor 2017. június 8-án is, amikor a másodrendű vádlott a mohácsi lakóhelyükön egy bottal megütötte  T. K. jobb felkarját és bal alkarját, mert a sértett kinézett a ház kapuján. Másnap a fiú osztályfőnöke észrevette a gyermeken a bántalmazás nyomait és azonnal értesítette a gyámhatóságot. Azóta a kislányok más nevelőszülőnél, a kisfiú pedig gyermekotthonban nevelkedik. Az elsőrendű vádlott nevelőszülői jogviszonyát 2017. június 12. napján azonnal hatállyal megszüntették.

A vádlottak a fenti magatartásukkal a felügyeletük alatt álló három kiskorú sértett neveléséből, gondozásából eredő nevelőszülői kötelezettségeiket súlyosan megszegték, és ezzel mindhárom kiskorú sértett testi, értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztették.

Sokallják a büntetést

A vádlottak és védőjük fellebbezést jelentettek be az ítélet ellen elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése végett, az ügyész három napot tartott fenn a jogorvoslati kérelem esetleges bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.

Exit mobile version