Szokolai Brigitta
Mivel telik egy dramaturg napja?
Ez jórészt attól is függ, próbálok-e épp valamilyen darabot, vagy a munkafolyamat elején járva, a rendezővel közösen, vagy az ő útmutatásai alapján, a szövegkönyvön dolgozom, esetleg forgatókönyvet írok, másét húzom, véleményezem. De mivel van két egyetemista korú gyerekem, meg a házunkban egy egész állatsereglet (kutya, macska, nyúl – nevüket tekintve egy egész Mátrix) – az ő szükségleteiknek előteremtése is feladatom. Ez utóbbi, azt hiszem, egyáltalán nem munka vagy beosztás specifikus 🙂
Miért pont ezt a területet választottad és nem a rendezést?
A rendezéssel egész fiatalon, még gimnazistaként kacérkodtam, van is egy „C” kategóriás amatőr rendezői papírom, ami a ’80-as, ’90-es évek amatőr színjátszó őrületében még valaminek számított – ma már inkább szép emlék, mások számára akár megmosolyogtató. Szerencsére, 18 évesen kiestem a Színház-és Filmművészeti akkor még Főiskola színházrendező felvételijének harmadik rostáján, mert Vámos László nem tartott elég érettnek. Azért írom, hogy szerencsére, mert így alkalmam volt a következő próbálkozásig elvégezni a Külkereskedelmi Főiskolát és egy újságíró szakot, de főleg, a televízióba kerülve, megismerkednem Schulze Éva dramaturggal. A mellette gyakornokként végzett munka döbbentett rá, hogy az én terepem az írógép, a fehér asztal, papír, ceruza – és nem a forgatások sodra vagy az átkiabálhatatlan százsoros nézőtér. Úgy hiszem, meggyőzőbb vagyok 2-5-10 ember számára, mint egy ötvenfős musical tánckara, ensemble-ja előtt. A Schulze Éva mellett töltött két év olyan alapokat nyújtott számomra, melyekre építve már könnyűszerrel vettem az újabb akadályt, immár a dramaturg felvételit. 1992–1997 között a Főiskolán olyan mestereim voltak, mint az osztályfőnök Osztovits Levente, Fodor Géza, Kerényi Ferenc, Balassa Péter, Lator László, Babarczy László, Spiró György, Nemeskürty István, Szabó István, Petrovics Emil. Nagy nemzedék, nagy generáció. Aranykor.
Szokolai Brigitta
Egy darab készülte kicsit olyan, mintha egy gyerek születését vegyítenénk azzal az izgalmas időszakkal, amikor járni vagy beszélni tanul. Hogyan alakul a papírra vetett szöveg előadássá, és Te miben segíted az alkotási folyamatot?
Osztovits Levente mindig azt tanította: a jó dramaturg akkor van jelen, ha szükség van rá. Nem szabad a hat- vagy akár többhetes próbafolyamat minden percét végig ülni (ez inkább az asszisztens feladata), mert óhatatlanul beszippant bennünket az előadás, megszeretjük, együtt lélegzünk vele, és már nem tudunk kívülről tekinteni rá. Nem tudunk az a külső szem és kontroll lenni, amire – a végleges szöveg elkészülte után, másod ízben –, a rendezőnek valóságosan szüksége van. Így általában az első héten vagyok jelen, amikor az olvasó-, visszaolvasó- és elemző próbák vannak. Hasznomat tudják venni, amikor a rendelkezés zajlik (ki, hol jön be, megy ki, hova ül vagy áll), mert akkor kiderülhet: hiányzik pár sor, amit meg kell írni, vagy épp ki kell húzni, mert már fékezi a színészt az elmondandó szöveg a megtalált akciójában, esetleg rossz egy szórend, amit aztán az illető „szájára igazítunk”. A következő hetekben akkor kell rálesni a próbára, ha 2-3 jelenet, egy nagyobb egység elkészült, akkor megvitatjuk a rendezővel, jó irányba fejlődik-e az előadás, kirajzolódik-e az a szándék, amiről a szövegkönyv készültekor beszéltünk. És jön a főpróbahét, a szent extázis, amikor már ez az előadás élvez abszolút prioritást a színházban, minden tervező, dramaturg, koreográfus a rendező köré gyűlve üli végig a próbákat. A dramaturg ilyenkor – értelemszerűen – a szövegre összpontosít (a rendezőnek esetleg már nincs is füle rá), figyeli a ritmust, a kieső vagy elfeledett szövegrészeket, konstatálja, hogy ezért szólni kell, mert lényegi információt tartalmaz, ez meg lehet az enyészeté. Ha jól dolgoztunk, jár egy pohár pezsgő a koccintáskor.
Ha olyan előadást látsz, amit nem ismersz, el tudsz merülni benne vagy tippelgetsz belül, hol jön a fordulat?
Ha elmerülök benne, akkor elmerültem; nem „szakmázom”, de ez nem feltétlenül csak az ismeretlen daraboknál van így. És ismeretlent is tudok végig elemezni, ha üres járatokat hagy, ha nem köti le a figyelmem.
Melyik volt életed legmeghatározóbb színházi élménye?
1994-ben az Európai Színházi Unió Fesztiváljának a milánói Giorgio Strehler Színháza adott otthont. Mint az előző évben a budapesti fesztiválon segédkező főiskolás osztály, meghívást kaptunk rá. Legnagyobb élményem ide kötődik: Lev Abramovics Dogyin pétervári Kis Színházának több mint hatórás vendégjátékához. És persze, évekkel később Pina Bausch, Nelken.
Szokolai Brigitta
Lehet kedvenc előadásod a színházban, ahol dolgozol? És kedvenc színészed? Valamelyiket elárulod?
Persze. Nem is tudnám tagadni. Időről-időre „beleszeretek” művekbe, rendezőkbe, színészekbe. De, hogy kik ők – nem reklámozom 🙂
Most, hogy Brigi titkait is ismerjük, egész más szemmel nézzük az előadásokat, és lévén nem árulta el a kedvencét, az egész repertoárt végignézzük mi magunk is.
Fotó: Kállai-Tóth Anett
Forrás: József Attila Színház