45 évig azt hitték, meghalt egy repülőbalesetben, majd kiderült, nagyon is él

nlc | 2021. Július 27.
Az indiai férfi szégyenből nem szólt családjának, de most végre hazatérhet.

Negyvenöt évvel ezelőtt az Indian Airlines egyik Csennaiba tartó repülőgépének kigyulladt az egyik hajtóműve, majd lezuhant, és balesetben állítólag mindenki, az utasok is és a személyzet is életét vesztette. Ezen a járaton utazott a fiatal Sajid Thungal is, akinek sikerült túlélni a szerencsétlenséget, ám erről nem értesítette családját, mert szégyellte, hogy hiába töltött két évet külföldön, nem járt sikerrel. 

„Abu-Dzabiba költöztem szerencsét próbálni, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettem volna. Úgy gondoltam, hogy akkor majd Mumbaiban próbálok befutni, és ha ez összejön, felveszem a kapcsolatom a családommal, de nem így történt. Így telt el 45 év”  – mesélte Thungal, akire két évvel ezelőtt egy barátja bukkant rá. A férfi ekkor olyan rossz állapotban volt, hogy egy közeli menedékhelyre vitték, ennek a vezetője pedig úgy döntött, fel kell kutatni Thungal családját. Szerencsére sikerült őket felkutatni, és természetesen nagyon megdöbbentek, amikor kiderült, hogy több évtizede halottnak hitt rokonuk életben van. 

A férfi azóta videócseten már beszélt a családjával, és testvére, Mohammed Kunju a napokban Mumbaiba utazik, hogy hazavigye fivérét. „Haza akarok menni. Ha ezek az emberek nem gondoskodtak volna rólam, úgy haltam volna meg, hogy nem találkozom a családommal” – mondta Thungal, akit állítólag annyira elöntöttek az érzelmek, amikor – ha csak virtuálisan is – de újra találkozhatott szeretteivel, hogy alig tudott megszólalni. 

(via LadBible)

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó cikkek:

Exit mobile version