Nyíltan beszélt homoszexualitásáról a Krisztus Keresztje Keresztény Egyház vezetője

S. Z. | 2022. Június 27.
Dulai Roland szerint isten mindig céllal rendel el dolgokat, azt is, ha valaki homoszexuális.

Dulai Roland, a Krisztus Keresztje Keresztény Egyház vezetője volt Lakatos Levente podcastjának a vendége, az ókatolikus püspök pedig őszintén beszélt a homoszexualitásáról.

Elmesélte, hogy az Egri Hittudományi Főiskolára járt, majd szerelmes lett egy teológus hallgatóba, ami miatt eltanácsolták a főiskolától. Az okot soha nem mondták ki, de szerinte bizonyára ez állt a háttérben. Nehéz időszakon ment keresztül, de aztán máshol sikerült befejeznie a teológiai tanulmányait.

A püspök így beszélt a homoszexualitásáról:

Az én utam az volt, hogy ezt bejárjam. A teremtő Isten alapvetően mindig céllal rendel el dolgokat. Ha valaki ekként él, azzal célja van. Én nem hiszek abban, hogy ebből meg lehet gyógyulni. Nem tartom betegségnek, hanem egy állapotnak, amivel vagy együtt tudsz élni, vagy nem

– mondta Dulai Roland, aki szerint sok ember „abba nyomorodik bele, hogy nem tudja önmagát befogadni”, és ez nemcsak a melegségre, hanem más, megszokottól eltérő helyzetre igaz.

A püspök szerint a házasság szentsége mint jogi intézmény férfi és nő között köttetik meg, hiszen nem véletlenül alkot az Isten külön férfit és nőt. Ám ez nem jelenti az azonos neműek elutasítását.

Az egyház markáns álláspontja az, hogy nem jön létre szentségi házasság azonos neműek között. Lelkészként úgy vélem, hogy meg kell áldani, és senkitől sem szabad elvonni azt a jogosultságot, hogy a teremtő Isten áldását adja erre az útra

– fogalmazott Dulai Roland.

(Kiemelt kép: képernyőfotó, YouTube/Lakatos Levente)

(Blikk)

Exit mobile version