A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2021/2022-es tanévben 294 ezer hallgató járt egyetemre, miközben csak valamivel 55 ezer fölött lehet a kollégiumi férőhelyek száma – írja a Népszava. Ez azt jelenti, hogy a hallgatók kevesebb mint egy negyede juthat hozzá kollégiumi szálláshoz, amely azonban minden valószínűség szerint drágulni fog idén.
Bár a kollégiumi szobák továbbra is jelentősen olcsóbbak maradnak az albérletekhez képest, a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) elnöke, Hegedűs Imre azt nyilatkozta a lapnak, hogy a következő időszakban a kollégiumok villany- és gázszámlái is jelentősen emelkedni fognak, ez pedig az árakra is hatással lesz.
Mint fogalmazott,
Általában minden új tanév során kis mértékben emelkednek a kollégiumi díjak, ez alól a következő tanév sem lesz kivétel, amihez a rezsiköltségek mellett az infláció és az ukrajnai háború miatt hozott kormányzati döntések is hozzájárulnak.
Hegedűs szerint a túljelentkezés csak a budapesti és a vidéki nagy egyetemek jó felszereltségű kollégiumaira jellemző, miközben számos olyan felsőoktatási intézmény van – főleg vidéken –, ahol a hallgatói létszám kiszolgálását meghaladja a kollégiumi kapacitás. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) felmérése szerint a kollégiumok 35 százalékában egyáltalán nincs túljelentkezés, mert olyan rosszak a körülmények, hogy a diákok nem szeretnének ott lakni.
Ugyanakkor Hegedűs Imre hozzátette, hogy Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsen legalább 10 százalékos kapacitásbővítésre lenne szükség, a HÖOK sajtófőnöke, Budai Marcell pedig még ennél is nagyobb arányú fejlesztést tartana szükségesnek a fővárosban: szerinte Budapesten legalább 10 ezer új férőhely kellene.
A lapnak Budai elmondta, hogy nagy segítséget nyújtana a Budapest Diákváros projekt megvalósulása, amely első körben is már 8 ezer új férőhelyet biztosítana. A projektről azonban a kormány a HÖOK-kal tavaly óta nem egyeztetett, és a FEKOSZ-hoz sem érkezett megkeresés az elmúlt időszakban.