Megszólalt az oroszországi oldal, melyen keresztül a magyar állami gondozottakat is felmérik

Győr Ágnes | 2022. Augusztus 26.
Eddig csak Kazahsztán vette igénybe hasonló céllal a társaság szolgáltatásait.

Az Oroszországban bejegyzett Testometrika.com oldal mögött álló céggel semmilyen formában nem vette fel a kapcsolatot a magyar kormány, így a társaság nem is tudott arról, hogy jelenleg az ő felületükön keresztül elérhető teszttel mérik fel Magyarország-szerte az állami gondozásba tartozó 6-12 éves gyerekek intelligencia szintjét – tudta meg lapunk a cégtől. Tájékoztatásuk szerint egyébként szívesen részt vesznek ebben a folyamatban és, ha szükség van rá, szívesen lefordítják a (jelenleg angolul és oroszul) elérhető teszteket magyarra is.

Képünk csupán illusztráció. (Fotó: Pixabay)

Szerkesztőségünk azután fordult a társasághoz, hogy a 444.hu a napokban kiderítette, a Belügyminisztérium felkérésére országszerte IQ-tesztet végeztetnek az állami gondozott gyerekekkel az említett felületen keresztül. A hír széles körben okozott meglepetést, és felháborodást szakmai körökben. Az általunk megkérdezett szakértők nem értették sem a célját a felméréseknek, sem azt, hogy miért egy Magyarországon teljesen ismeretlen tesztet kell használni hozzá. Továbbá az sem világos, hogy a tesztelést és az adminisztrációt az ilyen feladatokra nem kiképzett gyermekvédelmi gyámokra bízták, ráadásul az felmérés lebonyolításához miért adtak meg roppant szűk időkeretet. 

Noha az illetékes tárca egyelőre nem volt hajlandó tisztázni a felmerült kérdéseket, az nlc.hu-nak küldött válaszlevelében most a Testometrika szolgált némi információval, ám ettől az egész ügy még homályosabb lett.

Levelükben azt írták, hogy a (https://en.testometrika.com) oldal 2016-ban jött létre, és a mögötte álló cég egy székhely nélküli, decentralizált társaság. Azzal a céllal hozták létre oldalukat, hogy ingyenesen elérhető, korszerű teszteket kínáljon az embereknek, melyek szórakoztatóak és lehetőséget teremtenek az önfejlesztésre. A teszteket oroszországi, ukrán, amerikai és fehérorosz szakértők állítják össze, és szerintük azok alkalmas arra, hogy hitelesen felmérje a gyerekek intelligencia szintjét.

Kérdésünkre azt is elmondták, olyanról, hogy a felületüket ilyen célra használták volna bárhol a világon, egyetlen eset volt. Egy magáncég vette fel velük a kapcsolatot, hogy segítsenek a kazah középiskolások tesztelésében, azt azonban a cég nem tudják, hogy az adott cég állami megbízást teljesített, vagy sem. Arra is rákérdeztünk, mi lesz a gyerekek adataival, mire elmondták, a tesztekhez nem gyűjtenek személyes adatokat. „Soha nem tudjuk, hogy kitől érkeznek az adatok.” A teszt eredményeket anonim módon tárolják a szervereiken és állításuk szerint nem adják át harmadik félnek.

Exit mobile version