Nem lesz a kedvenced a jövő heti időjárás

nlc | 2022. December 04.
A napsütés szabadságra megy a jövő héten

Vasárnap a látási viszonyok fokozatosan javulnak, és a nap első felében főként az Alföld déli részén van esély pár órás szűrt napsütésre. Ezt követően arrafelé is megvastagszik a felhőzet. Szitálás, illetve délutántól kisebb eső, záporeső helyenként kialakulhat. A délkeleti szél a Dunántúlon és a Duna-Tisza köze déli részein élénk, olykor erős lehet, az északkeleti harmadban azonban gyenge marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű. Késő estére 2 és 6 fok közé hűl le a levegő – írja a kiderul.hu.

Csapadékból nem lesz hiány (Fotó: Pexels.com)

Hétfőn nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás időre számíthatunk, de főleg a Dél-Alföldön több-kevesebb napsütés is lehet. Napközben csak helyenként valószínű szitálás, gyenge eső. Estétől nyugat felől összefüggőbb csapadékzóna érkezik, amely kedd hajnalra elérheti a Tiszántúlt. Az északkeleti hegycsúcsokon esetleg vegyes halmazállapot is lehet. A déli, délkeleti szél időnként megélénkülhet, Sopron térségében megerősödhet. Kora délutánra 4 és 11 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Kedden a vastag, összefüggő felhőzet fokozatosan kelet felé vonul. Mögötte napközben gyengébben és erősen felhős területek, időszakok is lehetnek. A nap első felében többfelé várható eső, zápor, a nap második felében a csapadékrendszer kelet felé elhagyja hazánkat, mögötte csak néhol valószínű eső, zápor. (Az északkeleti határnál, hegycsúcsokon esetleg vegyes halmazállapotú csapadék). A déli, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. Hajnalban 1, 6, kora délután 4, 10 fokot mérhetnek.

Szerdán inkább erősen felhős, párás idő lesz a jellemző, de helyenként több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan előfordulhat szitálás, gyenge eső, az északnyugati, északi megyékben, főleg a hegycsúcsokon esetleg vegyes halmazállapotú csapadék. A délkeleti, majd északkeleti szél néhol időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban -3, +4, kora délután 3 és 10 fok között valószínű.

Csütörtökön jobbára erősen felhős, illetve borult időre van kilátás. Több helyen előfordulhat eső. Az északkeleti, majd délkeleti, déli szelet néhol élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban -3, +6, kora délután 3 és 11 fok között alakul.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de főleg a délkeleti országrészben helyenként vékonyabb lehet a felhőzet. Többfelé előfordulhat eső, zápor. Az eleinte déli szél északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 2, 7, kora délután 6, 13 fok valószínű.

Exit mobile version