Nick Day 21 évvel ezelőtt kérte meg felesége, Shaina kezét, ám a nő nem sokkal később elvesztette a szerelmüket jelző gyűrűt – írta meg a Mirror.
A férfi szerint a nő egy nap odament hozzá és bevallotta, hogy nem találja a jegygyűrűjét – azt is hozzátette, hogy attól tart, véletlenül lehúzta a vécén. A pár ezután napokig kereste a gyémántgyűrűt, de nem találták meg a floridai Lakelandben lévő otthonukban. Végül feladták a keresést, az ügy pedig feledésbe merült.
Így volt ez egészen novemberig, amikor is Nick édesanyja, Renee egy helyi vízvezeték-szerelővel kicseréltette a WC-t. A folyamat során a szakember egy értékes tárgyat talált benne, amit az idős nő rögtön felismert: a menye gyűrűje volt az. Miután megtisztították a gyűrűt, Nick szülei becsomagolták és karácsony este megajándékozták vele a párt.
Nick és Shaina könnyekig hatódtak és nem akarták elhinni, hogy ennyi év után megkerült az ékszer. Bár a gyűrű maga megfeketedett a víz hatására, a gyémánt teljesen ép maradt. A pár úgy döntött, hogy egy új foglalatot fog készíttetni a drágakőnek és utána biztos helyre teszik: ha pedig eljön az idő, át fogják adni a gyermeküknek.