Eljárás indult az egykori iskolaigazgató és fideszes polgármester ellen, mert felpofozta diákjait

nlc | 2023. Május 26.
Újkenéz egykori polgármestere gyermekbántalmazási ügybe keveredett, miután iskolaigazgatóként több gyerekre is kezet emelt, köztük egy kislányra is.

Gyermekbántalmazási ügybe keveredett Putnoki Zsolt, a Budapest XIII. kerület Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatója, aki korábban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz fideszes polgármestere volt – írja a 24.hu.

Egy kisfiú jelentkezik az iskolapadban (Fotó: Getty Images)

A lapnak nyilatkozó tanárok és szülők szerint a volt polgármester több gyermeket is megütött, köztük egy kislányt is. Minden esetben roma gyerekek lettek a bántalmazás áldozatai.

Egy roma kislány visszaszólt az igazgatónak, amiért a telefonját elvették. A gyereknek ezért percekig kellett felemelt karral guggolni az igazgatóiban. De nem úszta meg ennyivel, őt is felpofozta Putnoki

– mesélte a lapnak az egyikük.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség hét rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a pedagógussal szemben. A vád szerint a vádlott a 2017/2018-as tanévben fegyelmezési céllal hét diáknál alkalmazott megalázó fegyelmezési módszereket, illetve testi fenyítést. A pedagógus több esetben felpofozta és arcon ütötte a gyerekeket, illetve hajukat és pajeszukat húzva fenyítette őket – közölte Bagoly Bettina sajtószóvivő a lapnak. 

A 24.hu értesülései szerint Putnoki Zsolt a héten még nevelőként dolgozott egy fővárosi kollégiumban, azonban a tankerületi vezető mentesítette a munkavégzés alól.

Exit mobile version