Elhunyt Milan Kundera, cseh születésű író

FEL | 2023. Július 12.
Elhunyt 94 éves korában Milan Kundera.

A cseh születésű regényíró, drámaíró halálát Anna Mrazova, a brnói Morva Tartományi Könyvtár szóvivője szerdán a CTK cseh hírügynökséggel közölte.

A lét elviselhetetlen könnyűsége szerzője cseh és francia kettős állampolgár volt, Párizsban halt meg kedden, hosszú betegség után – írta a CTK az író feleségére, Vera Kunderára hivatkoztva. Kundera Brnóban született, 1975-ben Franciaországba emigrált, miután ellehetetlenítték, mert bírálta az 1968-as csehszlovákiai szovjet inváziót.

Irodalmi pályafutása költőként indult. Az ötvenes években megjelent három verseskötete meg is hozta számára az elismertséget. Első regénye, a Tréfa, melyben a sztálinizmus visszásságaival foglalkozott, 1965-ben látott napvilágot.

Ebből 1968-ban film is készült – a személyi kultusz karikatúráját rajzolta meg. A csehszlovák kultúrpolitika vezetői hisztérikusan reagáltak: kizárták a pártból, egyetemi állását elvesztette, könyveit száműzték a boltok és a könyvtárak polcairól. Miután aktívan támogatta a prágai tavaszként híressé vált 1968-as reformfolyamatot, újabb konfliktusba került a korabeli csehszlovák kommunista hatalommal, és 1975-ben emigrált Franciaországba. Csehszlovák (cseh) állampolgárságától 1979-ben fosztották meg, s állampolgárságát csak 2019-ben kapta vissza.

Fotó: Micheline PELLETIER/Gamma-Rapho via Getty Images)

Bár az író a rendszerváltás után is csak ritkán látogatott el szülőhazájába, és gyakorlatilag soha nem kapcsolódott be a csehországi irodalmi és kulturális életbe, művei és élete iránt tartósan nagy az érdeklődés a csehek körében. A közelmúltban megjelent új, regényes Kundera-életrajz Jan Novák publicista tollából – Kundera: Csehországi élet és kor – igazi sikerkönyv lett, napokon belül eltűnt a könyvesboltokból, és hasonlóan gyorsan elfogyott az utánnyomása is.

Jan Novák bejelentette: azt tervezi, hogy megírja Kundera franciaországi éveinek a történetét is. A Morva Tartományi Könyvtár (MZK) önálló részlegeként létrehozott Milan Kundera Könyvtár a hetvenes évek második felétől Franciaországban élő cseh író 44 nyelven megjelent több mint 3000 könyvét, a szerző személyes archívumának és levelezésének jelentős részét, valamint a világban kiadott művei fogadtatásának sajtóvisszhangját tartalmazza.

Milan Kunderát gyakran emlegették az irodalmi Nobel-díj egyik jelöltjeként, esélyeseként. Munkásságát 1985-ben Jeruzsálem-díjjal jutalmazták. 1987-ben Nelly Sachs-, 1994-ben Csehországban Jaroslav Seifert-, 2000-ben Herder-díjat, 2001-ben Paul Morand-díjat kapott. 2009-ben életműve elismeréséül a Francia Akadémia Simone és Cino del Duca Alapítványának díjával tüntették ki.

(MTI)

Exit mobile version