Vizsgálat helyett fogdosni kezdte női betegét egy fővárosi orvos

F.C. | 2023. Július 31.
Még érvényes praxisengedélye sem volt.

Lábzsibbadása miatt kereste fel az ügyeletes orvost egy nő egy fővárosi szakorvosi rendelőben. A doktor, miután meghallgatta a panaszokat, megkérte a pácienst, hogy feküdjön fel a kezelőágyra, majd vizsgálat helyett fogdosni kezdte – számolt be a police.hu. A nő ellenállt, mire az orvos jelezte, hogy a vizsgálatot befejezte és ellátás nélkül hazaküldte. Páciense ezután bepanaszolta a betegjogi képviselőnél.

A BRFK Nyomozó Főosztályának nyomozói az eset miatt büntetőeljárást indítottak, amelynek során az orvost szexuális kényszerítés bűntett és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. Az is kiderült, hogy a férfinak 2020 óta nem volt érvényes praxisengedélye.

Az eset még 2021 nyarán történt, a fővárosi nyomozók csak most fejezték be az orvos elleni eljárást. Az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.

A szexuális erőszakkal gyanúsított illetőről a Fővárosi Főügyészség korábban annyit elárult, hogy egy, Magyarországon dolgozó, külföldi állampolgárságú orvosról van szó, aki akár 5-től 10 évig terjedő börtönt is kaphat.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version