A 102 éves Keleti Ágnes lett a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok, friss fotók a magyar sportikonról

F.C. | 2023. Szeptember 08.
Még ma is mindennap tornázik.

Mától Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon, egyben a 3. legidősebb élő olimpikon.

A 102 éves Keleti Ágnes – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az 1921. január 9-én született ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója, a vízilabdázó Tarics Sándor 2016. május 21-én bekövetkezett halála óta a legidősebb élő magyar olimpiai bajnok, péntektől pedig a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon, ugyanis Tarics 102 évet és 241 napot élt, ezt haladta túl a legeredményesebb magyar tornász.

A nem mindennapi „mérföldkő átlépése” alkalmából csütörtök délután otthonában köszöntötte Keleti Ágnest Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, illetve Wladár Sándor és Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökei. Az ünnepségen ott volt Keleti egykori klubja, az UTE (az Újpesti Dózsa elődje és utódja) képviseletében Juhász Judit, a torna szakosztály igazgatója, Tibolya Péter elnökségi tag és Tahon Róbert jogi igazgató. Megjelent továbbá Jusztin Ádám, a Makkabi VAC elnöke, a Makkabi Europe sportigazgatója.

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója (j2) a budapesti otthonában, mellette Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár (j), Wladár Sándor (b2) és Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökei – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

„Ági néni egy élő példakép, egy ikon. Óriási örömöt szerzett sportolóként a sikereivel, és most, 102 évesen is világcsúcsra képes, amire nem sokan. Ezért vagyunk itt, ezért köszönjük őt” – mondta el Schmidt Ádám.

Keleti Ágnes lett a világ legidősebb olimpiai bajnoka – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Keleti Ágnes elárulta, továbbra is mindennap tornázik, sok gyümölcsöt és csokoládét eszik, szemüveg nélkül nézi a tornaközvetítéseket a világhálón, és kritikusan szemléli a gyakorlatokat.

A legmagasabb kort megélt olimpikon, vagyis olimpiai résztvevő egyébként az 1948-as ötkarikás játékokon szerepelt uruguayi vitorlásversenyző, Félix Sienra, aki 107 éves és 9 napos korában hunyt el.

(MTI)

Exit mobile version