Azzal a könnyed mozdulattal, ahogy a virágboltba egy friss őszi csokorért beszaladva fizetünk mobilunk érintésével, vagy épp tízórait vásárolunk egy sietős reggelen az iskolás gyerekünknek, most egy jó ügy mellé is beállhatunk.
Az életünk szerves részévé vált, hogy kényelmesen, gyorsan, ugyanakkor biztonságosan fizessünk, akár a bankkártyánkkal, akár mobilfizetéssel tesszük ezt.
Innen már tényleg csak egy lépés, hogy a nonprofit szervezeteknek is ezzel a villámgyors mozdulattal adományozzunk.
Ezt a jelenleg még kiaknázatlan lehetőséget helyezi reflektorfénybe a digitális fizetések terén világelső Visa a Siketek Világnapján (2023. szeptember 24.) elindított „Az érintés ereje mindannyiunké” kampányával.
A digitális adományozási pontoknak köszönhetően bárki egy érintéssel támogathatja a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségét (SINOSZ), és közben egy kicsit többet megtudhat a támogatott közösségről is.
Ráadásul azt is megtanulhatjuk, hogy a jelnyelv „adni” jele nagyon hasonló az érintéses bankkártyás fizetés mozdulatához. A kampány a közösségimédia-felületekre is kiterjed, ahol további jelnyelvi alapkifejezést – szia, köszönöm, szívesen – sajátíthatunk el néhány másodperc alatt.
A SINOSZ legfőbb célkitűzése, hogy minél több szolgáltatás váljon elérhetővé hazánkban a siket és nagyothalló emberek számára, ezáltal jelentősen javulhasson az életminőségük. Az adományozásból befolyó összeget alapvető kommunikációs akadálymentesítési támogatásukra fordítják.
A kampány arca Bóka Rebeka, aki maga is érintett, hiszen születése óta súlyos nagyothalló.
Az idén szeptemberben felsőfokú fogtechnikusi tanulmányait kezdő 20 éves lány szívesen állt a kezdeményezés mellé, és bízik abban, hogy a pénzügyi támogatás mellett a Visa kampánya abban is segíthet, hogy a hallássérültek ügyét sokan megismerjék, valamint a mindennapokban már megkedvelt és gyakran használt bankkártyát minél többen használják a jövőben adományozásra is.
Rebeka maga is küzdött azzal, hogy korábban az online oktatás idején az okoseszközök nem olyan minőségben adták át a hangokat, a hangzó beszédet, mint a való életben. Mivel a kommunikáció során erősen támaszkodik a szájról olvasásra, például a telefonáláskor is nehezítő tényező, hogy nem látja az illető arcát, száját. A maszkviselés emiatt különösen sok akadályt gördített elé, hiszen így már a személyes jelenlét alkalmával sem tudott a szájról olvasásra támaszkodni.
A Visa megbízásából készített, friss reprezentatív kutatásból* egyértelműen kirajzolódik, hogy mennyi lehetőséget rejt még a digitális adományozás. A felmérésből kiderült, hogy a magyarok háromnegyede rendszeresen adományoz. Tízből hét visszatérő jelleggel adakozó szerint a bankkártyás fizetés könnyebbé és egyszerűbbé teszi a támogatást. Az adományozók több mint fele nyilatkozta azt, hogy akár egy éven keresztül havi rendszerességgel is fordítana jótékonyságra kisebb összegeket, ha lehetősége nyílna bankkártyás fizetésre.
A Visa a Change Hungary-vel együttműködve idén egy szélesebb körű programot is bevezetett adományozó terminálok telepítésére. 50 digitális adományozási pont található országszerte, ahol a szervezetek a személyre szabott digitális termináljaikkal végezhetik az adománygyűjtést.
Tudj meg többet a kampányról, és nézd meg, hol találod az adományozási terminálokat:
https://www.visa.hu/tanulj-meg-adni.html