Nem szabad elveszíteni a települési közösségeinket

Vizler-Nyirádi Luca | 2023. Október 20.
A közösségi szinten felmerülő nehézségeket szinte lehetetlen megoldani egyedül, egymástól elszigetelten. Egy csoport, egy közösség azonban képes lehet arra, hogy egyedi, pont arra a helyre passzoló válaszokat adjon a problémákra, melyek hosszú távon is megállják a helyüket, ismételhetők. Három szervezet a MagNetBank KAP pályázatán közösen indult azért, hogy kisebb településeken tevékenykedő közösségeket és az őket összefogó szakembereket felkarolja és közelebb hozzá egymáshoz. A kampányban erre a projektre 5,5 millió forint összegyűjtését célozták meg.

Figyelem! – A te segítségedre is szükség van

Ha már a MagNet Bank ügyfele vagy, most te is könnyedén segíthetsz! Neked csak két kattintás a netbankban, de a sok, kisebb felajánlott összeg milliókat jelenthet a szervezeteknek. Minden kicsi számít, hiszen az idei 108 millió forintos támogatási összeg a több mint 60.000 ügyfél felajánlásával tud csak összejönni. Támogasd ezt vagy a további tizenkét ügy egyikét, melyeket itt találsz meg: MagNet Bank KAP. Ha pedig még nem vagy MagNet ügyfél, akkor csatlakozz és közösségi bankolj a civilekért! Nyiss számlát itt: hazhozszamla.hu

Az emberek elidegenedése, elszigetelődése egymástól általános jelenség az országban, sőt, az egész világon. Az elmúlt években inkább az egyéni életstratégiák erősödtek fel. Akár félelemből, akár a túlterheltségből fakadóan, de az emberek egyre inkább beszűkülnek saját életterükbe, és olyan problémákat is egyénileg próbálnak megoldani, amelyekre lehet, hogy egy közösségi válasz sokkal hatékonyabb lenne. Legyen az például a gyermekek körüli teendők, a közterületek rendben tartása, élettel való megtöltése, a közösségi szolgáltatások működtetése, a közösségi közlekedés vagy akár az idősek gondozása és energiáik visszakapcsolása a közösségbe: minden sokkal könnyebb lenne, ha az egymás mellett élő emberek közösségként működnének együtt.

Általános jelenség az emberek elidegenedése

A MagNet Bank KAP programjában közösen induló mindhárom partnerszervezet közösségfejlesztéssel foglalkozik. A legfontosabb küldetésük, hogy azok, akik szintén közösségek megszervezésével, építésével, helyi cselekvések kezdeményezésével foglalkoznak, ne maradjanak magukra ebben a kemény, ámde annál hasznosabb munkában. Kovács Edit, a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke úgy fogalmaz, nem arra van szükség, hogy minden résztvevő professzionális szinten foglalkozzon közösségépítéssel, elég, ha a helyi közösségben aktívan tevékenykedik, de kell olyan is, aki összefogja, támogatja őket. A csoportdinamikáról, a vezetők szerepéről, a közösségi folyamatok természetéről számos olyan tudás és módszer létezik, amely felgyorsítja ezeket a csoportalakulási folyamatokat.

„A pályázó szervezeteknek olyan praktikus tudás van a birtokában, amelyet biztosan jól tudnának használni azok, akik közösségépítő munkába kezdenek. Feladatunknak tekintjük az ő felkutatásukat, a támogatói körök szervezését Zalától Borsodig. Nagyon sok olyan megyei szervezet van, amely az elmúlt egy évtizedben megszűnt vagy már nem aktív ezen a területen. A projekt róluk és nekik szól: azoknak, akik a mindennapokban egyedül érzik magukat azzal a kihívással, amit egy közösség megszervezése, építése és fejlesztése jelent. Fontos, hogy kapjanak segítséget, és megismerkedhessenek másokkal is, akik a közelükben élnek és szintén ugyanazokkal a kihívásokkal küzdenek.”

Fontos, hogy az összes résztvevő együttműködjön

A MagNet Bank KAP programban induló projekt három részből tevődik össze: a szakemberek feltárják a már meglévő és új közösségi kezdeményezéseket, kapcsolatba lépnek ezek kulcsembereivel, és felmérik, mire van szükségük. Szakmai események szervezésével biztosítják azt, hogy az egy környéken élő és hasonló területen dolgozó emberek találkozhassanak és módszereket, ötleteket, példákat, tapasztalatokat cserélhessenek egymással. A résztvevő szervezetek a területeken fellelhető legérdekesebb kezdeményezésekből egy adománygyűjtő esemény szervezését is vállalták, amellyel 2.5 millió forintot terveznek összegyűjteni a helyi ügyek előmozdítására. A projekt tapasztalataival kiegészítve végül frissítik és közérthető módon közzéteszik a közösségi munka magyarországi adattárát.

A projekt résztvevői

Mindhárom partner több mint húsz éve aktív a maga terepén. Már többször felmerült annak a projektnek a gondolata, amelyik a vidéki közösségek kiüresedése, a közösségi vezetők elmagányosodása ellen szeretne tenni, és amelyre ez a pályázati kiírás jó keretet adhat.

Exit mobile version