Ezt üzente utolsó szavaival Pindroch Csaba eltűnt sógora

Vad Rózsa | 2023. Október 27.
Előkerült a mentős Rajecki Sándor holtteste.

Pindroch Csaba eltűnt sógorát nagyon sok segítő szándékú ember kereste, ám Rajecki Sándornak sajnos csak a holtteste került elő – írja a Bors.

Pindroch Csaba mentősként dolgozó sógora október 24-én tűnt el kőbányai otthonából. Családja reménykedett, hogy a férfi épségben tér haza, miközben a rendőrség mellett kereső csoportok is próbálták megtalálni az eltűnt családapát.

Rajecki holtteste végül egy pincéből került elő.

„Nagyon szerette a családját, a gyerekeit rajongásig imádta. Az anyukája egyedül nevelte őt három testvérével, így vele is nagyon szoros a kapcsolata, rendezett a családi hátterünk. Persze voltak magánéleti problémáink, amiket ő néha nehezebben tudott kezelni, voltak hullámvölgyei. Talán ez az eltűnés is egy ilyenből indulhatott el nála” – idézte a lap Pindroch Beátát, az elhunyt nejét. Az öngyilkos férfi elkeseredett üzenetet hagyott maga után.

„Isten veled, a gyerekekre vigyázz” – írta szeretett nejének.

A mentős holttestét testvére találta meg, október 26-án este hat óra táján. A férfi már az eltűnésének napján öngyilkos lehetett. A család Facebookon ezt közölte a tragédiáról:

Kedves Barátaink, Ismerőseink és Mindenki, aki részt vett Rajecki Sándor keresésében! Fájó szívvel tudatjuk Veletek, hogy Sanyit megtaláltuk. Ő már sajnos nem tudja megköszönni Nektek, amit érte tettetek. Ezúton szeretnénk megköszönni Mindenkinek a segítségét, amit az utóbbi napokban nyújtott Sanyi keresésében. Nyugodj Békében Drága Barátom, legyen számodra könnyű a föld! Szívünkben örökké az a vidám, jószívű Apa, Férj, Barát, Ember maradsz, amilyen mindig is voltál!

Exit mobile version