Hatodik emeleti erkélyen átugorva menekült egy pesti tolvaj – videó

Vad Rózsa | 2023. November 14.
A több lakásba besurranó tolvaj hajmeresztő módon próbált menekülni.

Még nyár elején egy éjjel a nyitott ablakon mászott be egy tolvaj egy budapesti, VII. kerületi lakásba. Ellopta az alvó tulajdonos laptopját, mobiltelefonját, hitelkártyáit, pénzét, majd észrevétlenül lelépett – írja a police.hu.

Egy hónappal később, július 16-án éjfél körül ugyanabban a társasházban, egy másik lakás ablakán mászott be, és lopott el két táskát, a benne lévő értékekkel együtt. A lakók észrevették a besurranót, aki

a cuccokkal együtt kiugrott az ablakon és elmenekült.

Az erzsébetvárosi rendőrök november 8-án, BRFK –s kollégáikkal együtt, egy csepeli társasház hatodik emeleti lakásában próbálták elkapni a bűnözőt. A férfi átmászott a szomszéd lakás erkélyére, hogy elbújjon – de elfogták. 

 

F. Ernő ellen korábbi betörései miatt

több körözés volt érvényben

ezért kezdeményezték letartóztatását. A férfi nem tett vallomást. A sztoriról eszünkbe jutott az alábbi klasszikus, amelyben egy fiatalember vallja meg, milyen érzés is úgy fára mászni, hogy utána ötlete sincs az embernek a lejutásra. 

Exit mobile version