Eltartási szerződés címén teljesen kisemmiztek egy balatoni nyugdíjast

Á.K. | 2023. November 25.
Több mint 170 milliót csaltak ki egy idős embertől, még az ingatlanjait is lenyúlták.

Vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy csaló ellen, aki a vádirat szerint másfél év alatt 171 millió forintot szerzett áldozatától.

A hatóság szerint a hasonló bűncselekmény miatt korábban már szabadságvesztésre ítélt és abból feltételes szabadságra bocsátott vádlott 2018 tavaszán, röviddel a szabadulása után az egyik Balaton-parti településen ismerkedett meg az akkor 76 éves, rossz egészségi állapotú sértettel. Miután megtudta, hogy jómódú, a bizalmába férkőzött, hogy idővel megszerezze a vagyonát. 

Egy balatoni ingatlant is lenyúlt a csaló (Illusztráció: Mohai Balázs, MTI)

Befolyása alá vonta a mentálisan is hanyatló embert, elidegenítette a családjától, majd 2020 februárjában és júniusában a budapesti és Balaton-parti ingatlanaira eltartási szerződést kötött vele, melyek tartalmát illetően is megtévesztette, miután havi 120 ezer forint erejéig vállalta az ennél jóval nagyobb nyugdíjjal rendelkező sértett tartását, az ingatlanok összértékét pedig a valós közel 100 millió helyett 55 millió forintban állapították meg.

A teljes befolyás alá került sértett a különböző hamis indokokkal előálló vádlott kérésére már 2018-tól részletekben az összes pénzt levette a számlájáról, és a férfinak adta, mellyel végül a saját anyagi helyzetét is ellehetetlenítette. A vádlott a másfél év alatt több mint 72 millió forintot szerzett meg a sértettől, akit végül Budapestről, a családjától a saját enyingi ingatlanába költöztetett.

A vádlott 2019 tavaszán lakásfelújítás ürügyén három, összesen mintegy hárommillió forint értékű képet is elvitt a sértettől, majd eladott, a pénzt pedig zsebre tette.  Ezen túl közel hárommillió forintnyi kölcsönt vetetett fel az idős emberrel, melyet szintén magára és a családjára költött, valamint a saját és családja távközlési számláit is a sértettel fizettette.

A csaló a másfél év alatt összesen mintegy 171 millió forint kárt okozott a sértettnek, a tartási szerződés ellenére pedig a megfelelő orvosi ellátását, speciális gyógyszereit sem biztosította. Az idős ember 2020 júniusában hunyt el, az elkövető azonban már 2020 májusában, közvetlenül a tartási szerződésen alapuló tulajdonjogának bejegyzését követően árulni kezdte a Balaton-parti ingatlant, melyet mintegy tíz nappal a sértett halála után el is adott. A budapesti lakást az időközben megindult büntetőeljárás során a nyomozó hatóság zár alá vette.

Az ügyészség a vádiratában a különös visszaeső elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható és a korábbi feltételes szabadságát is szüntesse meg a bíróság, a bűncselekménnyel megszerzett vagyonra pedig vagyonelkobzást rendeljen el.

Exit mobile version