Úgy elszaporodtak az aranysakálok, hogy már figyelmeztetik a kutyasétáltatókat

F.C. | 2023. December 03.
Házi kedvencünk könnyen a sakál áldozata lehet.

A rendszerváltozás tájékán még csak egy-egy kóbor példányról lehetett hallani a Dráva-síkról vagy a Hortobágyról. Ehhez képest mára már országszerte elterjedt, közönséges ragadozóvá vált az aranysakál, olyannyira, hogy az ország egész területén lehet találkozni vele. “Az állomány folyamatosan növekszik, még úgy is, hogy a faj az elmúlt 30 évben folyamatosan vadászható volt. (…) Nem akadályozza semmi, hogy mind az elterjedését, mind a létszámát folyamatosan növelje”mondta el az InfoRádióban Heltai Miklós, a MATE egyetemi tanára, a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója.

Nagyon elszaporodtak az aranysakálok – MTI Fotó: Kovács Attila

Ugyan rejtőzködő életmódot folytat, de akár már a fővárosban, az agglomerációban, kutyasétáltatás közben is a szemünk elé kerülhet. A szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy az aranysakál emberre nem veszélyes, ugyanakkor szabálytalan kutyasétáltatás esetén a házi kedvencünk könnyen sakál áldozata lehet:

Ha pórázon vezetve sétálunk a kutyával és találkozik az eb egy sakállal, az pillanatnyi öröm lesz, a kutya látni fogja a sakált, majd a sakál távozni fog. Ha viszont póráz nélkül sétáltatjuk, akkor két ragadozó találkozik egymással, és akkor viszont nincs garantálva az, hogy a sakál nem fog támadni a kutyára.

A jelenség amúgy nemcsak magyarországi, hanem kontinentális: hasonló folyamat ment végbe korábban Bulgáriában, Szerbiában, Görögországban; ott is folyamatosan terjed a faj.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI Fotó: Kovács Attila 

Exit mobile version