Meghalt a G7 alapítója, Szentkirályi Balázs

Esvé | 2023. December 19.
41 éves volt.

Hosszan tartó betegség után meghalt Szentkirályi Balázs, a G7.hu elnevezésű gazdasági portál alapítója, korábbi vezérigazgatója. Szentkirályi Balázs hosszú éveken keresztül dolgozott az Indexnél; 2010-ben Junior Prima-díjat kapott, 2013-ban pedig elnyerte a Tarnói Gizella-díjat, a gazdasági tárgyú cikkei elismeréseként.

A media1.hu korábban azt írta, Szentkirályi Balázs 2023-ban betegség miatt hosszabb szabadságra ment, a G7 társtulajdonosaként azonban közel maradt a szerkesztőséghez. Az új vezérigazgató Neizer Anita lett, aki a kezdetekről azt írta:

2008-ban kerestünk gazdasági újságírót a Hírszerző Profit rovatába, amire kaptunk egy jelentkezést egy magyar szakos bölcsésztől. Levelében azt írta, semmi köze sincs a gazdasághoz, de nagyon érdekli. Nyomatékosításnak még egy smiley-t is odatett.

A vezérigazgató elárulta, annyira elképedtek a rendhagyó Szentkirályi Balázs jelentkezésén, hogy azonnal behívták, majd fel is vették, ahogy írja, „varázslatos személyiségének engedve”.

A 24.hu idézi Jandó Zoltán újságírót, aki kiemelte, Szentkirályi Balázs missziójának tekintette a lapot.

„Ha jól emlékszem, a név is az ő ötlete volt.” Az újságíró hozzátette, Szentkirályi mindenért vehemensen küzdött, amit fontosnak tartott. „Jobb hellyé akarta tenni az országot, meg kicsit a világot is, és a G7-tel is ez volt a célja.”

Exit mobile version