December 23-án délelőtt a pesterzsébeti piacon egy férfi böllérkéssel próbálta leszúrni az egyik fenyőfaárust, a gyilkossági kísérletet egy soroksári polgármesterjelölt, Bereczki Miklós akadályozta meg, írja a Bahír.
Mint cikkükből kiderül, délelőtt egy férfi és egy nő keveredett hangos vitába az árussal, állításuk szerint egyik rokona megölte az unokájukat a közelmúltban. Egy rövid veszekedést követően a férfi eltűnt, a nő viszont továbbra is ott maradt, majd a dühös férfi egy 20-25 centi pengehosszúságú böllérkéssel indulatosan az árus felé indult, miközben azt kiabálta, hogy leszúrja, ám ekkor megbotlott.
Mivel standja éppen fenyőfaárus mellett volt, Bereczki Miklós egy másik férfival azonnal odaszaladt és kicsavarta a férfi kezéből a kést, hogy ne tudjon mások testi épségében kárt tenni, majd azonnal értesítették a rendőrséget. Bereczki Miklós később elmondta, mint megtudta, a hatóság emberei szerint a fenyőfaárusnak semmi köze nem volt a pár által említett gyilkossághoz, a tettest már korábban elkapták.
Az árusra késsel támadó férfi a helyszínen többször is elismerte, hogy meg akarta ölni a fenyőfaárust, később az illetékes kapitányságon kihallgatták.