Bemutatták Szaúd-Arábia első férfi robotját, amelynek első hivatalos megnyilvánulása rögtön szexuális zaklatás volt. A Muhammad névre hallgató robot Rijádban, egy DeepFest nevű eseményen “lépett fel”, melynek fő témái az új technológiai vívmányok és a mesterséges intelligencia voltak. A robotnak sikerült is megmutatnia, milyen forradalmi lépés az ő létezése. Az előtte álló újságírónőnek ugyanis a bejelentkezése közepén azzal kellett szembesülnie, hogy a gép a fenekét tapogatja. Duplán megdöbbentő, hogy a kezelők, akik erre programozták őt azóta is mélyen hallgatnak, és nem nyilatkoztak a miértekről. Így csak tippelni lehet, hogy jópofa viccnek gondolták a dolgot, vagy valóban azt tartják komoly technológiai előrelépésnek, hogy most már nem csak hús-vér emberek molesztálhatnak másokat.