Ekkortól kapható az egynapos autópálya-matrica

Vad Rózsa | 2024. Március 28.
Spoiler: kábé csak tévedésből fogunk ilyet vásárolni.

Tavaly novemberben derült ki, hogy a magyar kormány is „kénytelen lesz” bevezetni a egynapos autópálya matricát.  Az Európai Unió régóta szorgalmazta az egynapos autópálya matrica bevezetését, annak érdekében, hogy a csak esetenként hosszabb útra induló polgárok számára

megfizethető alternatívát biztosítson.

Az most lett világos, hogy mikortól élhetnek vele nálunk is. A Lázár János által irányított Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a Világgazdaság kérdésére közölte, hogy az egynapos matrica húsvét hétfőjétől, április 1-től lesz kapható. Az Európai Unió úgy határozott, hogy az egynapos matrica ára az éves matrica árának (57 260 forint) legfeljebb 9 százaléka lehet.

Az Unió egyik legszegényebb államának családbarát kormánya

ezek után a maximálisan kiszabható tarifát lőtte be árként, így az egynapos matrica ára személyautók számára (D1 kategória) 5150 forint lesz. Arra is figyeltek a szabályzást kialakítók, hogy az egynapos matrica érvényessége is naptári napra szóljon, ha tehát valaki este tizenegykor vesz, annak

mindössze egy órán keresztül lesz érvényes matricája

– közel a tíznapos autópálya matrica árért. A magyar állam így már az első találkozáskor bízvást kivívja majd a hozzánk beutazó külföldiek szimpátiáját.

Exit mobile version