Ötéves kislány mentette meg egy idős nő életét

Vad Rózsa | 2024. Július 22.
Nem is ismerte, csak látta, hogy az utcán fekszik és mindenki elsétál mellette.

Elismerésre méltó módon reagált az ötéves Léna, amikor egy rosszulléttel küzdő idős nőt vett észre egy buszmegállóban – írta közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Az idős hölgy a napokban, egy Csongrád-Csanád megyei buszmegállóban lett rosszul és került eszméletlen állapotba. Többen elmentek mellette, anélkül, hogy segítséget nyújtottak volna neki, mire egy arra autózó kislány észrevette.

 

Az ötéves Léna azonnal szólt apjának,

hogy álljon félre, nézzék meg a nénit. Az édesapa azonnal teljesítette kislánya kérését és miután nem tudták felébreszteni a beteget, a férfi a mentők segítségét kérte. A mentők perceken belül helyszínre értek és megkezdték a nő emelt szintű ellátását, akit végül Léna segítőkészségének köszönhetően stabil állapotban szállíthattak kórházba.

„A kislányt később vendégül látták a Szegedi Mentőállomáson, ahol sokat beszélgetett az életmentőkkel. Bár Léna még csak most készül iskolába, a mentőhívás és az elsősegélynyújtás területén igen tájékozott, amit be is mutatott a bajtársaknak és amiről sok felnőtt is példát vehetne”

– végződik a mentők szívmelengető, egyben elkeserítő bejegyzése az életmentés esetről.

Exit mobile version