Szívszorító dolgokat mondott a meggyilkolt kézilabdázó apja

Vad Rózsa | 2024. Július 24.
Simsik Cynthia édesapja hiába óvta lányát a végzetes kapcsolattól.

Megszólalt a gyászoló édesapa, a népszerű szlovákiai kézilabdázó, Simsik Cynthia haláláról. A sportolóra holtan találtak rá egy nagymegyeri családi ház garázsában, barátját őrizetbe vették.

Simsik Tibor az RTL Híradónak elmondta, hogy lánya több mint négy éve jött össze a most meggyilkolásával gyanúsított párjával; van egy négy éves gyermekük is. Cynthia holttestét műanyag zsákba tekerve találták meg a nyomozók. Cs. György szerint barátnője öngyilkos lett, ő pedig megijedt és elrejtette a holttestét.

„Óva intettük a lányunkat ettől a kapcsolattól, de sajnos, szegénykém nem figyelt arra, amit mondunk neki”

 

– mondta az édesapa.

Szerinte az első két évben nem volt probléma

a kézilabdázó és a párja között, ám az utóbbi időben már nem voltak rendben a dolgok. A férfi korábban a gazdasági rendőrségnél (Finančná správa) dolgozott, de onnan mennie kellett. Az apa szerint nárcisztikus férfi nagyon féltékeny volt, aki magának mindent, miközben a lányának semmit nem engedett meg.

Cynthia szerinte a család cselédje volt, a gyermekekre vigyázott, főzött, mosott, mert „így voltak leosztva a kártyák”.

Az édesapa múlt héten furcsa sms-t kapott – állítólag Cynthiától, amelyben lánya a fiától elbúcsúzott, de a lányától nem. Ez eleve gyanús volt, amint a jó helyesírás is, hiszen a kézilabdázó általában nem használt pontokat és ékezeteket. Nagymegyeren Cynthia párja azt mondta az apának, hogy a kézilabdázó edzésre ment, ám ő nem hitt neki, bejelentette a lánya eltűnését. A férfi ideges volt, a nyomozás azóta megállapította, hogy Cynthiát megfojtották.

Fiú unokájuknak kedden elmondták, hogy mi történt az anyjukkal,

ám a lányunoka még a gyanúsított családjával van. Tiborék célja most mindkét gyermek felnevelése. Simsik Cynthiát szombaton temetik Párkányban.

Exit mobile version