Sokkot kapott, és semmire nem emlékszik – állítja a magyar kézisztár gyilkossággal vádolt párja

F.C. | 2024. Július 31.
Újabb fejlemények a brutális gyilkossági ügyben.

A nagymegyeri gyilkosság elkövetésével gyanúsított Cs. György azt állítja, több dologra sem emlékszik, amelyek azt követően történtek, hogy állítása szerint megtalálta a kétgyermekes kézilabdázó párja, Simsik Cyntia holttestét – számolt be a parameter.sk.

A 31 éves nő holtteste műanyag fóliával volt átcsavarva, már legalább 5 napja halott volt. A 44 éves élettársa azt mondta a rendőröknek, hogy Cyntia öngyilkosságot követett el. Amikor észrevette, állítólag megijedt, holttestét műanyag fóliába csavarta, majd a háznál lévő vizesaknába tette, később pedig a garázsba vitte.

A férfit – aki a Pénzügyi Igazgatóság bűnügyi hivatalánál dolgozott – időközben őrizetbe vették és meggyanúsították. Ügyvédje a tárgyalás után úgy nyilatkozott, hogy védence továbbra is kitart amellett, hogy ártatlan. 

A nyomozóknak állítólag azt mondta, hogy párját a bokszzsák felakasztására szolgáló kötélen találta meg, és az első reakciója az volt, hogy próbált segíteni neki. Állítja, utána sokkot kapott, és semmire nem emlékszik, ami ezt követően történt. A vallomás szerint a férfi már csak arra emlékszik, hogy a teraszon ül. Azt állítja, arra sem emlékszik pontosan, hogy a nő holttestét áttekerte volna fóliával. Azt sem tudta megmagyarázni, miért nem szólt senkinek napokig a történtekről. Azt is elmondta, volt, hogy veszekedtek Cyntiával, de együtt voltak, szokásos viták voltak köztük, de azt hangoztatta, hogy sosem bántotta.

Mint arról korábban írtunk, az élettárs nemcsak zsarolta, hanem testileg és lelkileg is bántalmazhatta Cynthiát az édesapja szerint. Állítólag a nő nem mert kiszállni a kapcsolatból, mert a férfi nem engedte volna el a közös, 4 éves kislányukat. Most a két gyermeke félárván maradt. A megtört szülő azt nyilatkozta a napokban, hogy az esetnek előjele, konkrét előzménye nem volt, legalábbis a család nem tud róla. A szülők veszekedésre gyanakodnak, ami később elfajulhatott. Az édesapa elmondása szerint a boncolási jegyzőkönyv nem mutatta ki, hogy fulladás okozta a halálát, de azt sem támasztja alá, hogy akasztás. A gyászoló szülők szeretnék magukhoz venni lányuk két gyermekét és tisztességes körülmények között felnevelni őket.

A gyilkossággal vádolt Cs. György akár életfogytiglant is kaphat.

Kiemelt fotó forrása: parameter.sk – videó

Exit mobile version