Azért maradt életben a 4.-ről lezuhant Kitti, mert emlékezett az apja korábbi tanácsára

F.C. | 2024. Augusztus 01.
Súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett a 18 éves lány.

Múlt héten egy székesfehérvári társasházban kitört tűzvész során a 18 éves Kitti csodával határos módon élte túl, hogy a negyedik emeletről a mélybe vetette magát. A fiatal lány az édesapja korábbi tanácsára emlékezve tudatosan a bokrokra ugrott, elkerülve a betonra való zuhanást – írja a Bors.

Mint kiderült, Kitti édesapja, K. Zsolt éppen néhány héttel a tűzvész előtt beszélt lányainak – egy film kapcsán – arról, mit kell tenni, ha valaki kiesne a negyedik emeletről. Az édesapa szerint lánya nagyon tudatosan cselekedett: “Tudta, nem szabad a fal mentén a betonra esnie, ezért elrúgta magát a faltól, így esett rá a bokrokra. Nagyon megdöbbentő, de amikor bementem hozzá a kórházba, akkor azt mondta nekem: ‘Apa, tudtam a bokrot, tudtam!’

Kitti bal kezén, amivel kapaszkodott, másodfokú égési sérüléseket szenvedett, a bal lábán egy pici csont eltört és a tüdejében egy kicsi vizet találtak. “Csoda történt vele. Nagyon bátran viselkedett, nagyon büszkék vagyunk rá” – vallotta be a lapnak édesapa.

Amúgy a lakásban az elektromos főzőlap gyulladt ki, a tüzet állítólag a család egyik macskája okozhatta. Az állat véletlenül ráléphetett a tűzhelyre, ami ettől bekapcsolt.

Kiemelt fotó forrása: TV2 / Tények – videó

Exit mobile version