Autóban szeretkeztek, járművel együtt gurultak végül a folyóba

CS.Á. | 2024. Szeptember 01.
Nem voltak elég körültekintőek a heves mozdulatokkal a folyó partján.

Egy romantikus randevú végül nem várt fürdőzésbe torkollott Pennsylvaniában, amikor egy szerelmespár autója a Schuylkill folyóba gurult. A pár úgy döntött, hogy a folyó partján áll meg egy kis meghitt együttlétre, a szenvedély hevében azonban a dolgok kicsúsztak a kezeik közül – vagyis inkább a lábaik közül. A nő véletlenül meglökte a sebességváltót, ami elindította a kocsit a lejtőn. Mielőtt észbe kaptak volna, a 2020-as Range Rover már a vízben landolt.

Szerencsére sértetlenül megúszták az esetet, bár a járműről ez már kevésbé mondható el, a rendőrök csak órákkal később tudták kihúzni a vízből a fehér SUV-ot. Az pedig már csak extra fordulat, hogy kiderült, nem ez volt az egyetlen autó, amely a hónapban a Schuylkill folyóba került. Igaz, a másik esetben senki nem tartózkodott a járműben, hanem egy parkoló autó gurult vízbe a lejtős útról.

via

Exit mobile version