„Kedves barátok, ismerősök! Nemere István életének 80-dik esztendejében, egy sikeres és roppant termékeny életút után letette testét. Amit életében alkotott olyan grandiózus és páratlan, hogy azt sokan fel sem fogták eddig. Emléke örökké velünk marad a könyvei által. Írt, ameddig élt és élt, ameddig írt. El nem múló szeretettel: Szentgyörgyi Judit” – írta a Facebookon közzétett bejegyzésben Nemere István felesége.
30 éves korában jelent meg az első könyve
Legyen bármilyen furcsa is, a legtermékenyebb magyar író, aki a közelmúltban ünnepelte 800. könyve megjelenését, és aki pályafutása alatt mindössze két – 700-nál is több könyvet jegyző – konkurenst, Georges Simenont és Barbara Cartwrightot tartott számon, meglehetősen későn adta ki az első saját könyvét. Ahogy azt a Nők Lapja újságírójának, Bus Istvánnak mesélte 2023-ban, már 11 éves korától – 1955-től kezdve – írogatott az iskolai füzeteibe, állítása szerint „meglehetősen szörnyű történeteket”, majd mintegy mellékesen azt is hozzátette, ezeket a történeteket „szerencsére pár évvel később megtaláltam és mindet elégettem.”
Amikor fiatal koromban Lengyelországban éltem, akkor kezdtem hazai lapoknak küldözgetni írásokat és fordításokat. 25 voltam – még mindig odakint – amikor elhatároztam, hogy tényleg ebből fogok élni. Miután hazajöttem, harmincévesen jelent meg az első könyvem
– összegezte írói pályájának kezdetét Nemere, aki egészen eddig a pillanatig rengeteg szakmában kipróbálta magát.
Volt mentős, katona, könyvesbolti eladó, könyvtáros, biztosítási ügynök, balatoni mentőcsónakos, sőt, boncséged is.
Nemere István (Fotó: Steindl Gabriella)
„Az ihlet a lusta írók ürügye”
Ahogy az felesége könnyfakasztó búcsúposztjából is kiderül, Nemere István az írásnak élt. Az interjúiban rendszeresen beszélt róla, hogy már kora hajnalban nekikezd a munkának: „Mindig is korán kelő voltam. Ma is az történik, hogy legkésőbb hajnali ötkor leülök a géphez” – mondta, majd hozzátette, könnyen és gyorsan ír, de azért egy-két kisebb szünetet a reggeli kedvéért, vagy, mert kutyát sétáltat, ő is be szokott iktatni.
Nem rejtette sosem véka alá, hogy általában késő délutánig ír; ezidő alatt pedig az átlagos kvótája 40-45 ezer karakter volt. „Egy könnyedebb könyv 2-3 hét alatt megvan, de a fontosabbakhoz több idő kell” – árulta el az író, aki szerint az ihlet a lusta írók ürügye.
Van, hogy menet közben találok ki a regényem főszereplőjének 1-2 kanyart, hogy ne legyen túl egyszerű a dolga, de alapvetően az első pillanattól tudom, hogy kell A-tól B-be eljutnia ennek a szereplőnek
– mondta.
„Régóta várom már, hogy egyszer, egyetlen egyszer valaki ne a mennyiségre kérdezzen rá”
A pécsi születésű Nemere az Irodalmi Jelen című folyóiratnak őszintén beszélt a szüleiről és az örökségéről is: a beszélgetés elején elárulta, hogy a családja, a foglalkozásukat tekintve legalábbis, teljesen normális volt. Édesapja, egy hétgyermekes sváb parasztcsaládból indulva lett szemészorvos, édesanyja pedig – mint mondta – elkényeztetett úrilány volt, aki később orvosírnokként és ápolónőként dolgozott.
Mit örökölhet az ember egy szemorvos után, ha nem rövidlátást? Az anyámtól meg genetikusan egy másik betegséget, egy enzimhiányt. Ha ez számít valamit, hát ennyi és csak ennyi volt az örökségem
– mesélte némi vitriollal.
Többször, többféleképpen beszélt nagyon őszintén arról, mennyire rosszul érinti, hogy a szakma általa csak „magas irodalmi köröknek” nevezett része nem vesz tudomást a munkásságáról, mindezt az általa létrehozott gigantikus méretű darabszám miatt. „Sokszor jönnek olyanok is, akik lesajnálják, amit csinálok; mert hát, aki ennyit ír, az biztos nem lehet jó. Hogy ahol ekkora a mennyiség, ott nem lehet minőség” – panaszolta a Nők Lapjának tavaly, de az Irodalmi Jelennek is kifakadt erről, amikor azt mondta:
régóta várom már, hogy egyszer, egyetlen egyszer valaki ne a mennyiségre kérdezzen rá, hanem beszélgessen velem valamelyik könyvem tartalmáról. De nem biztos, hogy ezt megérem, mert mindenkit elbűvölnek a számok.
És valóban, Nemere István élete során 800 könyvet adott ki, legalább 30 írói álnevet használt, könyveit pedig legalább 12 millió példányban nyomtatták ki. Nehéz nem ámulatba esni ezeket az adatokat olvasva.
Nemere István és felesége Judit otthonukban (Fotó: Birton Szabolcs)
Nemere István (Fotó: Birton Szabolcs)
Nemere István és felesége Judit otthonukban (Fotó: Birton Szabolcs)
Nemere István (Fotó: Steindl Gabriella)
Nemere István kutyáival otthonában (Fotó: Steindl Gabriella)
Nemere István író, mûfordító a budapesti Vérmezõn 2015. május 3-án (MTI Fotó: Czimbal Gyula)
„Ha több nő lenne a közéletben, valahogy kisimulnának a ráncok”
Nemere a tudományos-fantasztikus és történelmi ihletésű könyvek mellett sokszor írt romantikus történeteket is, amikhez – mint elmondta – nagy hatékonysággal használta a szerinte minden szerzőben ott levő női és férfi oldal közül a női oldalát.
De a magam részéről nem akartam nyálas-csöpögős szövegeket: keményebb nőkről akartam írni, akik belekerülnek valamilyen förtelmes szituációba, ahonnan aztán a saját erejükkel kapaszkodnak ki.
És ezzel a hozzáállással Nemere István megelőzte a korát; anélkül, hogy tudta volna. Ezzel kapcsolatban egy interjúban őszintén elmondta, az írás közben sosem lényegül át teljesen nővé, de ahhoz, hogy így tudjon írni egy női főszereplőről elengedhetetlen volt, hogy nő párti legyen az élete más területein is. „Ha több nő lenne a közéletben, valahogy kisimulnának a ráncok” – nyilatkozta egy helyütt a szerző, akinek régóta hangoztatott véleménye volt, hogy a politikában azért lenne szükség több női szereplőre, mert a nők – véleménye szerint – empatikusabbak és megértőbbek, mint a férfiak. „Többre tartom a nőket a férfiaknál” – összegezte véleményét Nemere.