A decemberi családi pótlék idén is, ha nem is túl sok, de némi segítséget nyújthat a családok számára, különösen az ünnepek előtti kiadásokban. Azok, akik bankszámlára kérik az összeget, már december 3-án, kedden megkapják a novemberi támogatást, míg a postai kézbesítésre váróknak általában néhány nappal többet kell várniuk, általában 2-4 napot. Ez azt jelenti, hogy a postai úton érkező összegek is legkésőbb az első hét végéig megérkeznek a jogosultakhoz – derül ki a Magyar Államkincstár oldalán olvasható tájékoztatóból.
A családi pótlék mértéke továbbra is a gyermekek számától és a család összetételétől függ:
- Egy gyermek után havonta 12.200 forint jár.
- Az egyedülálló szülők ennél valamivel magasabb, 13.700 forintos támogatást kapnak.
- Két gyermek nevelése esetén gyermekenként 13.300 forintot, azaz összesen 26.600 forintot folyósítanak.
- Egyedülállóknál ez az összeg gyermekenként 14.800 forint, így a teljes támogatás 29.600 forintot tesz ki.
- Három vagy több gyermek esetében a támogatás gyermekenként 16.000 forint, ami legalább 48 000 forintot jelent.
- Egyedülálló szülők esetén gyermekenként 17.000 forint, összesen legalább 51.000 forint érkezik havonta.
Fontos tudni, hogy a támogatás nemcsak a vér szerinti szülőknek jár, hanem minden olyan személynek, aki gyermeket nevel saját háztartásában. Ide tartoznak a nevelőszülők, gyámok, valamint azok is, akikhez a gyermeket ideiglenesen helyezték el.
Az Államkincstár korábban arról is tákékoztatott, hogy a 2025-ös, januári családi pótlékok január 3-án kerülnek a családok bankszámlájára.