Pocsolyaugrással koronázták meg az első hivatalos házasságot a Szigeten

SN | Fotózta: Csudai Sándor | 2014. Augusztus 15.
Nem zárhatjuk ki, hogy valaki titokban szervezett már magának ilyet, de Gerendai Károly nem tud róla, így a birtokunkban lévő információk alapján kijelenthetjük: ez volt az első igazi házasság a Sziget Fesztiválon. A Házasságkötő-sátorban ugyanis nem kötnek minket össze egy életre. A fordulatot a Cafeblog gasztrobloggere, Nassoló Naplopó, azaz Farkas Detti idézte elő azzal, hogy nevezett a fesztivál pályázatára, aminek a végén egyvalakinek az álmát teljesítik. Tavaly egy holland fiú nyert, aki zimbabwei szerelmével szeretett volna randizni. Detti idén azzal az ötlettel állt elő, hogy tizenkét év együttélés után tartanának itt egy lagzit pár tízezer vendéggel. Csütörtökön, az esküvő napján éppen támadt a hidegfront, de a boldog násznépet zavarta legkevésbé a sárdagasztó idő.
 
Farkas Detti és párja nem hirtelen felindulásból házasodtak össze. Tizenkét éve élnek együtt, két kislányuk is van. Csak azért nem tették meg mostanáig, mert valahogy soha nem erre akartak költeni. Detti titokban nevezett a versenyre, csak akkor szólt a leendő férjnek, amikor kiderült, hogy nyertek. Eredetileg az esküvőt is meglepetésnek szánta, de rájött, hogy jobb, ha együtt készülnek.

 

A négyéves Petra és a kétéves Réka még nem tudja, milyen menők lesznek később az osztályban, ha a többieknek elmesélik, ők milyen fiatalon voltak kinn először a Szigeten.

 

Detti nem stresszelte túl az esküvő előtti napokat, majdnem mindent a Sziget szervezőgárdája intézett helyettük. Egy egyszerű, halvány rózsaszín nyári ruhát szerzett be menyasszonyi ruhának.

 

Merész vállalkozás az igazi fesztiváldagonyába süppedt Szigeten esküvői díszbe öltözni.

 

Ezzel az egyszerű kívánsággal nyerte meg a versenyt Detti: “Megkérném a szerelmem kezét (nő létemre, tizenegy év és két kislány után), és tartanánk egy jó nagy lagzit pár tízezer vendéggel ;)”

 

Reméljük, csókálló.

 

Esernyővel indul a menet.

 

Itt nem látszik a menyasszony kis nyári saruja, de ha a szervezők nem viszik házig autóval, mint a celebeket a díjátadókra, akkor legfeljebb a vőlegény ölében jutott volna el szárazon a Hungarikum faluig.

 

A két kis koszorúslány.

 

Egy komoly pillanat, miközben száz méterre innen éppen orosz turbópolkára tombol a kora esti látogatósereg.

 

Jönnek a gyűrűk…

 

…és a csók. Könnyeket nem láttunk.

 

Ha nem tudnánk, hogy a Szigeten vagyunk, egy rendes, szolid esküvőnek is hihetnénk.

 

Dettiék egyébként Balassagyarmaton élnek, és három hétig pingpongozott velük a főváros és a szülővárosuk önkormányzata, mire sikerült elintézni, hogy az esküvő tényleg hivatalos legyen.

 

A násznép soraiban Gerendai Károly, a Sziget alapítója. Megkérdeztük tőle, volt-e már igazi esküvő a Szigeten, mert a házasságkötő-sátrasok nem azok. Azt mondta, ők biztos nem szerveztek ilyet, és más hasonlóról sem hallott, de azért kizárni sem lehet, hogy nem szervezte meg valaki magának. Úgyhogy ha valakinek tudomása van korábbi, érvényes szigetes esküvőről, az feltétlenül jelentkezzen!

 

Tizenkét év után: házasok.

 

A szülők is boldogok voltak, amikor megtudták, hogy esküvő lesz.

 

Bár Detti elképesztő tortákat készít, a saját esküvőjére nem süthetett, mert nem bírta volna ki az utat Pestig. Szakmai ártalom, ha az ember cukrász, akkor kritikusan szemléli az esküvői tortát. Detti azt mondta, ő is így lesz ezzel. Akkor még csak annyit tudott, hogy málnás-csokis lesz.

 

Akiknek kijárt, hogy rendes üvegpohárral koccinthassanak a Szigeten.

 

Szülői gratuláció.

 

Még több gratuláció.

 

 

Nászajándék nélkül nincs esküvő; Gerendai Károly sem jött üres kézzel, örökös Sziget-bérletet kapott az ifjú pár, mostantól állandó helyük van a vendéglistán. Kívánjuk, hogy a gyémántlagzit is itt ünnepeljék, nem kevés unokával.

 

Egy fotó a sajtónak.

 

Eredetileg mezítlábas esküvőre készültek a Duna-parton, de nem is végződhetett volna másként az első hivatalos szigetes esküvő, mint egy kövér pocsolyába ugrással.

 

Exit mobile version