Több mint ezren gyűltek össze, és ahogy a szervezők elmondták: igazi piknikhangulatban. Fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek játszottak a fűben, régi barátok találkoztak egymással.
“A kritikus tömeg a puszta létével demonstrálja, hogy egy egymásra figyelő közösségben akarnak élni, az ember értékét nem hasznosságában mérik, hanem önmagában fontos.”
“Ne bénázzál, kérdezz!” – volt a RCM elsőre furcsának tűnő, de találó jelmondata, amely felhívás mindkét oldalhoz: mind a fogyatékkal élőkhöz, mind az épekhez, hogy nyitottan közelítsenek egymáshoz.
“Segíteni szeretnék a társadalomnak, a hétköznapi embereknek megérteni, átérezni, hogy mi is, akik fogyatékkal élünk, szerves részei vagyunk a társadalomnak, és bizonyos mértékig belső igény legyen, hogy olyan rendszerben éljünk, ahol az »erősebb« figyel a »gyengébbre«.
Aki ott volt, láthatta, milyen sokféle és különféle ember érzi jól magát együtt.
“Magyarországon sokan azt gondolják, hogy csak azoknak lehetnek szükségleteik, akik sokan vannak. Azt szeretnénk megmutatni, hogy mi is elég sokan vagyunk.”
Magyarországon mintegy félmillióan élnek fogyatékossággal. Helyzetük a családtagjaikat és a barátaikat is beleértve mintegy 1,8 millió embert érint közvetlenül.
Mivel Magyarország még nem akadálymentes, ezért azok (és csak azok!), akik emiatt nem tudtak a többiekkel vonulni, az eseményt online követhették.
Magyarországnak tizenöt éve kötelezettsége az EU – és legfőképpen rászoruló állampolgárai – felé, hogy a közintézményeket és köztereket akadálymentesítse. A vasárnapi vonulás rövid útvonalán is mintegy harminc olyan helyet találtak a szervezők, amit nem lehet megközelíteni kerekes székkel.
“Tulajdonképpen megértem az emberek reakcióját: másképpen beszélek, másképpen gesztikulálok, másképpen mozgok. Nálam minden más, de mégis minden ugyanaz.”
“Minekünk is vannak vágyaink, elképzeléseink, ugyanúgy, mint a többi embernek.”
“Ez is a mi dolgunk, megmutatni magunkat, hogy vagyunk, mások vagyunk, de ugyanolyan szerves részei vagyunk a társadalomnak, mint akárki más, aki két lábon jár vagy érthetően tud beszélni.”
“Magyarországon támogató szolgálat csak munkanapokon és munkaidőben, tehát 8-tól 4-ig van. Valószínűleg a törvényalkotó úgy képzelte, hogy egy tisztességes mozgássérült csak ezekben az időszakokban mozgássérült, egyéb időben meg kipattan a székéből.”
“Nagyon sok ember él intézetekben, akinek nem kéne, aki tudna kint élni. Miért jobb az inaktív, teljesen magatehetetlen ember annál, mint a maga módján aktív, termelő ember?”
“Egész kicsi korom óta végigkísért egy érzés engem. Ha nem olvadsz bele a rendszerbe, ha többet akarsz, akkor nem segít, még inkább büntet is. Amit egyszerűen nem lehet megérteni.”
“Sajnos sok sorstársam belefáradt és beletörődött abba, ami most Magyarországon van, és elvesztették a hitüket abban, hogy lehet másképpen élni.”
Ha láthatatlanként kezelik őket, attól még nem oldódnak meg a problémáik. A fogyatékossággal élők egyenlő bánásmódot szeretnének, és az egyenlő esélyek megteremtését elérni. Kiáltványukban szerepel az akadálymentesítés, integráció, inkluzív oktatás, rehabilitáció, a támogatószolgálat továbbfejlesztése és kiépítése, a tömegintézmények helyett lakóotthonok, munkalehetőségek, védett munkahelyek biztosítása, az ápolási díjak rendezése, a sérült gyermeket nevelők számára megfelelő juttatás.
“Aki nincs benne, az honnan tudja, mire van szüksége egy ilyen embernek? Még akkor sem tudja, ha politikus, sőt még akkor sem biztos, hogy tudja, ha szakember.”
“Ez a mi dolgunk: hogy egyértelműen elmondjuk, mire van szükségük. Mert enélkül nem lehet elvárni, hogy normálisan viselkedjenek az emberek.”
Jó lenne, hogy ha tavasszal újra összegyűlnek, akkor már csak együtt buliznának, mert a kiáltványban megfogalmazott dolgok gyakorlattá válnának, és érdemi változások történnének.
Sokan azért nem találkoznak egymással, mert nem tudnak kimozdulni otthonukból, közlekedni, bejáratokat megközelíteni. Az együttlét meggyőzte a résztvevőket arról, hogy együtt erősek és számíthatnak egymásra.
A vonulás után egy kiáltványt is útjára indítottak, amelyet a peticio.com oldalon lehet aláírni. A petícióban olyanokat fogalmaznak meg, mint: “elvárjuk
- a szociális biztonsághoz való jogot,
- hogy legyenek megfelelő oktatási intézmények a sérült gyermekeknek,
- hogy legyen valódi társadalmi befogadás,
- hogy a segítő szolgálatok rendszere szélesedjen ki,
- a tényleges és valódi akadálymentesítést,
- hogy erkölcsileg és anyagilag becsüljék meg azokat az embereket, akik a fogyatékkal élő emberekkel dolgoznak.”