62 emelet, 19 kilométer gyalogosan: egy szociális gondozó egy napja

Dreissiger Ágnes | 2014. December 05.
November közepén kétezer szociális szférában dolgozó tüntetett, mert majdnem kevesebbet keresnek, mint a gondozottjaik. Mivel telik egy napjuk? Mennyit dolgoznak? És mennyit keresnek? Egy gondozó napját kísértük végig.
Bánné Budai Ágnes a főváros 13. kerületében szociális gondozó. Az eredetileg közgazdász végzettségű, 61 éves nő hosszasan ápolta a férjét és az édesanyját. Miután őket eltemette, döntött úgy, hogy a Magyar Vöröskeresztnél elvégzi a háziápolási tanfolyamot. 2002 decembere óta járja a körzetét. Akár esik, akár fúj, napi nyolc órát dolgozik. Legalább tizenöt kapukód van a fejében.

 

Ági kora reggel már egy gondozottat meglátogatott a kórházban, az idős asszony eszméletét vesztette. Most Garai Pálhoz megy. A férfinek 1998-ban volt agyvérzése. “Nyolc évvel ezelőtt kaptam meg Pali bácsit, akkor még ágyban fekvő pelenkás volt. Most megint egy kicsit elengedte magát” – mondja Ági.

 

Pali bácsihoz napi egyszer megy Ági. Bevásárol, vérnyomást mér, gyógyszereket ad. És közben beszélget.

 

Minden nap megbeszélik, mire van szükség másnap. Ági eszerint intézi a vásárlást vagy a gyógyszerfelíratást.

 

“Az én születésnapomon, legyen bármilyen rendszer, mindig ünnep van” – mondja Pali bácsi, aki augusztus 20-án született.

 

Pali bácsi egyedül él, most született meg a harmadik dédunokája, Katarban. “Reggel az első dolgom, hogy kinyitom a laptopot, és megnézem a híreket.”

 

Politikai tiszt volt a hadseregben. Rengeteg kitüntetése van. Garai Pálból csak úgy ömlik a szó.

 

Áginak viszonylag nagy a körzete. Van olyan társasház is, ahol minden emeletre jut egy gondozott. A szociális szolgálat látóterébe főleg a háziorvostól vagy a kórháztól kerülnek emberek, zömmel idősek, akik egyedül élnek, bizalmatlanok, és rettentően kiszolgáltatottak.

 

Soós Tamás épp a kivételt erősíti, korban legalább is. Az 53 éves férfinek nagyjából tíz évvel ezelőtt volt autóbalesete, azóta a fél oldalát nehezen használja. Egy önkormányzati lakásban él, egyedül.

 

“Jó, hogy jön, Ági, már egy órája próbálom kibogozni a cipőfűzőm.” Tamás még egy ideig maga próbálkozik vele, de a végén beadja a derekát. “Ági a kedvenc gondozóm” – mondja Tamás.

 

Havi ötvenezer forintot keres, kap lakhatási támogatást. A fűtést csak korlátozottan engedheti meg magának, ezért is van rajta, és Ágin is kabát a lakásban.

 

Az ebédet a szociális szolgálattól kapja, mert nagyon alacsony a jövedelme.

 

“Hol is dolgozik maga, kedves?” – kérdezi tőlem Tamás. Amikor megmondom, rögtön lecsap. “Nők Lapja Café? Ott is van társkereső, igaz?” Tamás körül barátok szerencsére vannak, de sokszor így is magányos.

 

Tamás a földszinten, Kati néni a harmadik emeleten él egyedül. Nemrég éjjel hívták fel az unokája nevében, hogy pénzt kérjenek tőle. “Telefonban olyan volt hangja, mint az unokámnak, meg hát éjjel is volt, nem voltam magamnál” – mondja. Persze azonnal felöltözött, és levitte a kapuba az ékszereit.

 

Kati néni minden vágya, hogy idősek otthonába kerüljön, de erre nincs sok esély. Pénze nincs, az állami intézetekben pedig hatalmas várólista van.

 

Kati nénit a lakásban több ponton is emlékeztetni kell, mikor milyen gyógyszert kell bevennie.

 

Egy hete a piacon rabolták ki. “Aki hazakísért, azt mondta, hogy ő detektív. Most már tudom, hogy annyira volt detektív, mint én kötéltáncos.”

 

A lánya meghalt, egy fiúunokája minden rokona. “Nem haragszom rá, éli az életét” – mondja Kati néni.

 

A múltkor elesett, nem bírt felkelni, de szerencsére megtalálták a lakásban, és kijött hozzá a mentő. “Pszichiátriára vittek, zárt osztályra, de nem tudom miért” – mondja Kati néni. “Miért, annyira zavarosan viselkedtem?” – kérdezi Ágitól, aki persze a kórházban is ott volt mellette.

 

 

Minden látogatás alkalmával alá kell írnia a gondozottaknak a jegyzőkönyvet, ez kell az elszámoláshoz. Áginak csak novemberben 150 látogatása volt. Kati nénihez is minden nap megy.

 

Amíg Kati néni mesél, Ági gondosan összeállítja a délutáni és esti gyógyszeradagot, majd elmondja pontosan, mit mikor kell beszedni.

 

A gondozási idő az, amit Ági a lakásban tölt. Az egyéb idő a bevásárlás, a gyógyszerek felíratása. A múltkor kér órát töltött azzal a városban, hogy szakorvosi igazolást szerezzen az egyik idős embernek. A rendszer olyan, hogy ezt nem fizetik ki neki.

 

Ági sokszor otthon is dolgozik. Ha kell, hálóinget varr fel, hogy jó legyen a gondozottjának, bár ez egyáltalán nem lenne kötelessége.

 

Élete első gondozottja egy tolószékes férfi volt, akit fürdetnie kellett. “Sokszor kell fürdetnem, ez is a munkám része. Már egyáltalán nem vagyok ettől zavarban.”

 

Ági egész nap talpon van. Az egyik lánya egyszer lépésszámlálót tett rá, kiderült, hogy több mint 19 kilométert gyalogolt. Enni nincs nagyon ideje, sokszor inni sem. Van olyan nap, hogy 62 emeletet mászik meg. “Most, hogy látom ezeket az idős embereket, mindig attól félek, hogy ilyen kiszolgáltatottan öregszem meg” – mondja Ági. Neki szerencsére két lánya is van, és unokája is. Van mögötte védőháló.

 

A szociális szolgálatnak vannak klubjai is: ide is jöhetnek idősek, akik melegedhetnek, beszélgethetnek egymással. Most éppen a karácsonyi készülődés zajlik.

 

“Mindenkinek ott vásárolok be, ahol szeretné. Sokan ehhez vagy ahhoz a bolthoz vagy a piachoz ragaszkodnak. Igyekszem ezeket tömbösíteni, hogy ne kelljen minden gondozott után külön boltba is mennem” – mondja Ági, akinél legalább három szatyor mindig van. Van, akivel halászlevet főz, másnak halat tisztít. Igyekszik minden kérést teljesíteni.

 

 

“Három éve halt meg a feleségem. Épp azt az ukrán bokszolót akarta nézni a tévében, Klicskót, amikor rosszul lett. Én azóta nem kapcsoltam be azt a tévét” – mondja Zsigovics Lajos.

 

Zsigovics Lajos az unokái fényképével. A férfi három éve él egyedül.

 

“Lajos igazi férfi, olyan makacs, hogy az elmondhatatlan, rengeteget kell vele veszekedni” – mondja viccesen Ági. “Én? Miket beszél?” – évődik vissza Lajos.

 

Őt is kirabolták, nappal, amíg otthon volt. Azóta a fia vett neki egy olyan ajtókitámasztót, ami éktelenül ordít, ha ki akarják nyitni az ajtót.

 

Ágival Lajos bácsi szerettette meg a citromos kávét. Igen, jól értitek: egy kis citromlevet csepegtetnek a feketébe. “A fejfájásra is jó” – mondja a férfi, és kiissza a bögréjét.

 

Zsigovics Lajos minden alkalommal integet Áginak, amikor a gondozó elmegy tőle.

 

Már épp azt gondoltam, Ágit mindenki szereti, amikor elmegyünk Ica nénihez. Valószínűleg nem tehet róla, évek óta magányos és elképesztő bizalmatlan, de Ágival úgy beszél, mint Hamupipőkével a mostohája. Ági nem szól vissza, nem kéri ki magának, csendben végzi a dolgát. És az ő taktikája helyes: ha lassan is, de Ica néni megbékél.

 

Ági imádja a munkáját, és a gondozottjai ragaszkodnak hozzá. Még nagyjából három éve van a nyugdíjig. Addig minden hétköznap bevásárol, vérnyomást mér, takarít, főz vagy beszélget, kinek mire van szüksége. Igazi angyal. A szociális gondozók között ő jól keres, kerületi támogatást is kap. Így jön össze 105 ezer forint havonta.

 

Exit mobile version