Kulcsold ma imára a kezed!

Czvitkovits Judit | 2015. Március 02.
Bár vallásos nem vagyok, mégis minden nap imádkozom. Igaz, nem pont úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de összekulcsolom a kezem és beszélgetek: kérek, magyarázok, érvelek és köszönetet mondok. És ezzel nem vagyok egyedül. Az ima világnapján erre emlékezünk.
India, Nagapattinam – “A remény karjai” árvaház kis lakói reggeli imájuk közben. Nagapattinam egyike azoknak a dél-ázsiai településeknek, ahol a 11 évvel ezelőtt sújtó cunami a legnagyobb károkat okozta, sok-sok árva kisgyermeket hagyva maga után.

 

Kína, Peking – Egy férfi a pekingi Dongyue templomban füstölőt éget és imádkozik a Kecske évének első napján.

 

Szaúd-Arábia, Mekka – Muszlim zarándokok a Kába-kőnél imádkoznak. Minden muszlim kötelessége legalább egyszer életében elvégezni a zarándoklatot.

 

India, Szrinagar – Egy muszlim asszony imádkozás közben.

 

Olaszország, Torino – Gonzalo Higuain focista a Torino–Nápoly-meccsen imával mond köszönetet.

 

Kína, Sangpo – A hui nemzetiségű muszlim imám a női Qingzhenshang mecsetben. A ramadán böjt lezárását imával ünnepli.

 

Pakisztán, Mingora – Diáklányok Malala Juszafzaiért imádkoznak, miután a fiatal lány elnyerte a Nobel-díjat.

 

India, Katmandu – Az egy hónapon keresztül tartó Swasthani fesztiválon egy nepáli kisfiú – miután megfürdött a Hanumante folyóban – a többi hindu férfival a földön gurul és imádkozik.

 

Izrael, Jeruzsálem – Egy ortodox férfi a Nyugati Falnál imádkozik. A Siratófal jelenleg a zsidó vallásgyakorlás számára hozzáférhető legszentebb hely. A hegy palesztin felügyelet alatt áll, amely ugyan zsidók belépését nem tiltja, a nem muszlim vallásos megnyilvánulást igen.

 

Pakisztán, Karacsi – Egy pakisztáni kisfiú azokért imádkozik, akiket a tálib fegyveresek kegyetlen módon öltek meg: miután megrohamoztak egy iskolát Peshawarban, több tucat embert lemészároltak, köztük nagyon sok gyereket.

 

Olaszország, Redipuglia – Ferenc pápa egy katonai temetőben imádkozik az I. világháború áldozataiért. Imája minden háború valamennyi áldozatáért szól.

 

Ukrajna, Kijev – Ukránok ezrei vettek részt és imádkoztak Kijevben azon a Méltóság Menete nevű rendezvényen, mellyel az ukrán kormány az egy éve kitört tiltakozásokra emlékezett.

 

India, Mumbai – Kisdiákok az iskolájukban szintén a peshawari merénylet áldozataiért imádkoznak.

 

Szíria, Damaszkusz – Az ISIS elől menekülő asszír asszonyok Damaszkuszban imádkoznak. Az IS katonái eddig 220 asszírt raboltak el. Az asszírok száma harmincezerre tehető Szíriában. Az asszír ma is használatos, élő népnév, egy a nemzetté alakulás felé haladó vagy legalábbis erre törekvő népcsoport neve. Kialakulásának, fennmaradásának története az ókori Kelet évezredeitől máig ível.

 

Afrika, Johannesburg – Nelson Mandela felesége, Winnie Mandela Madikizela a férje emlékére rendezett megemlékezésen imádkozik.

 

Exit mobile version