Kávéfüggő kakadu és tűsarkú versenyfutás – A hét képekben

Czvitkovits Judit | 2015. Március 15.
Miközben Indiában a nők magassarkúban sprintelnek, egy gázai kakadu feketekávét kortyol, egy modell jégcsapokon egyensúlyoz, a világ keleti felén a cunami áldozataira emlékeznek, egy édesanya pedig fiát siratja. A hét képekben!
Március 8. – Idén először Indiában is megrendezték a Stilleto Runt, vagyis a tűsarkú futóversenyt, amit az Elle szervezett a nemzetközi nőnap alkalmából Bangalore-ban.

 

Március 9. – A Solar Impulse 2 nevű, napenergiával működő repülőgép elindul Föld körüli útjára Abu Dhabiból. A gépnek és két pilótájának 35 000 kilométert kell megtennie, a távot körülbelül 5 hónap alatt tudják majd teljesíteni. A repülőgép mindössze 2 tonna, és 17 000 napelem borítja.

 

Március 9. – A gázai Koko kakadu egy kis kávéval teli poharat markol egy állatkereskedésben. A bolt tulajdonosa állítja, hogy Koko és kis barátja, Riko kávé- és teafüggők. Naponta három pohárral is legurítanak.

 

Március 10. – A Volkswagen wolfsburgi gyárában egy vadonatúj Passat és egy Golf 7-es kerül a helyére a torony alakú raktárban.

 

Március 10. – Párizs egyik kifutóján egy modell egyensúlyoz magabiztosan az Iris Van Herpen tervezte extrém cipőben. A lábbeli a 2015/16-os őszi, téli kollekció egyik darabja.

 

Március 10. – Maria Popa operaénekesnő egy sminkversenyen mutatja be az egyik sminkmester munkáját Düsseldorfban.

 

Március 11. – Az arab-izraeli származású Muhammad Said Ismail Musallam édesanyja fia fényképe mellett sír Jeruzsálemben. A férfit az Iszlám Állam (ISIS) fogta el, azzal vádolják, hogy az izraeli Moszadnak kémkedett. Musallam édesapja úgy tudta, fia a szír dzsihádistákhoz csatlakozott, de a Dabiq magazinban azt olvasta, hogy fia kém.

 

Március 11. – Egy férfi a 311-es dátum mellett imádkozik Hirosimában. Négy éve annak, hogy Japán keleti partvidékét, a Tóhoku régiót földrengés és cunami sújtotta. A japán meteorológiai intézet szerint ez volt a Japánban valaha bekövetkezett legnagyobb földrengés. A rengést cunami követte, 10 méteres hullámokkal.

 

Március 11. – Egy újszülött kiscsibe egy inkubátorban barátkozik a külvilággal egy szlovák farmon.

 

Március 12. – Dél-Korea hadseregéhez 6478 új tiszt csatlakozott, köztük több ezer nő.

 

Március 12. – A lipcsei könyvfesztiválon több mint 2000 kiállító tette lehetővé, hogy olvasók, alkotók és kiadók találkozzanak egymással.

 

Ausztráliában is óriási trend a tetoválás, az Ausztrál Tattoo & Body Art Expo a művészeket és a rajongókat hozta össze.

 

Exit mobile version