A Kaya család húsz éve él Magyarországon. A kurd család ellen büntetőeljárás sohasem folyt, tartózkodási engedélyüket évről évre gond nélkül meghosszabbíthatták. A családfőnek a korábbi józsefvárosi piacon volt két büféje és egy üzlete. Itt dolgozott ő is, a felesége is, amíg meg nem született a legkisebb gyermekük. A vállalkozás biztosította a megélhetésüket, három éve házat is vásároltak. A piac bezárása után azonban vállalkozásuk nehéz helyzetbe került. A családfő ebben az időszakban kérvényezte tartózkodási engedélyének meghosszabbítását, amit azonban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) megtagadott, arra hivatkozva, hogy bevételük nem fedezi az ötfős család megélhetését. 2014 júliusában Kayáékat kiutasította az országból. Kálváriájuk azóta tart.
Kaya Turan, a kurd családfő csütörtökön, a bíróság folyosóján, ahol ügyvédjével, Pohárnok Barbarával egyeztet éppen. A család képviseletét a Helsinki Bizottság vállalta el.
“A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal mindössze azt az egyetlen körülményt mérlegelte, hogy a kérelem beadásának idején a család nem tudott a hivatal mércéje szerint elegendő jövedelmet igazolni – magyarázza az ügyvéd. – Bár a jogszabályok szerint ez kötelezettsége a hivatalnak, nem vizsgálták a magánélet tiszteletben tartásához való alapvető emberi jogot, például azt, hogy a gyerekeket minden ide köti. Mivel a gyermekek érdeke (szintén a jogszabályok alapján) mindenek felett áll, annak elsőbbséget kell élvezni minden őket érintő döntésben. Nem vették figyelembe a »visszaküldési tilalmat« sem, holott a magyar és nemzetközi jogszabályok értelmében senkit nem lehet olyan országba visszaküldeni, ahol fennáll az üldözés, az embertelen, megalázó bánásmód veszélye. Ez pedig a kurdokra Törökországban fokozottan igaz lehet.”
Komoly fordulatot jelent az ügyben, hogy csütörtökön a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a BÁH döntését az apa ügyében, vagyis a hivatalnak újra meg kell vizsgálni a család helyzetét. “Amennyiben ezúttal jogszerűen járnak el, és megvizsgálnak minden eddig figyelmen kívül hagyott körülményt, a Kaya család jó eséllyel megkaphatja a tartózkodási engedélyt – folytatja Pohárnok Barbara. – A szülők helyzete szerencsére azóta elkezdett rendeződni, mindketten találtak munkát, vagyis immár nem egy csődbe ment vállalkozás tulajdonosaiként, hanem munkavállalóként kérhetnek majd tartózkodási engedélyt.”
“A szorosan összetartó ötfős család érdeke a magyarországi tartózkodáshoz elég nehezen vitatható” – állítja határozottan Pohárnok Barbara. A BÁH előtt két lehetőség áll: vagy belenyugszik a bíróság mai ítéletébe, vagy (ha vitatja annak jogszerűségét) a Kúriához fordul.
“Szeretem ezt az országot, meg az embereket is, csak a munka hiányzik nagyon. Az elmúlt időszak mindannyiunknak nehéz volt. El sem tudom képzelni, hogy kint mindent elölről kezdjünk. Ráadásul a török nagyvárosok tele vannak fasisztákkal. Egyszerűen nem mehetek oda vissza a családommal.”
A 17 éves Elif jövőre érettségizik, öccse, Hasan egy informatikai szakközépiskolába jár. Úgy beszélik a magyar nyelvet, úgy ismerik a magyar kultúrát, ahogy bárki más ebben az országban.
Hasan a középiskola után a szintén itt élő nagybátyja vállalkozásában szeretne dolgozni. Anyja erre megrázza a fejét: “Nagyon okos fiú, muszáj lenne továbbtanulnia” – magyarázza. Hasan nagybátyja török éttermek beszállítójaként keresi kenyerét. “A munka is nagyon tetszik, és szerintem jól meg lehetne belőle élni – mondja Hasan határozottan. – El sem tudom képzelni máshol az életem. Itt élnek a barátaim, ez az otthonom.” “Nekem is jó itt, sok barátunk van, magyarok, törökök vegyesen – mondja Asiye, az édesanyja. – Most nagyon küzdelmes minden, mert nincsenek meg az engedélyek, nincs munkánk sem. De nem adhatjuk fel, mert a gyerekeknek már ez az otthonuk. Nekem nagyon hiányzik a családom, az édesanyám, a testvéreim. Jó lenne évente kétszer hazalátogatni, de ez sajnos nem megvalósítható.” – Fotó: Magyar Helsinki Bizottság / Facebook
“Ha fogorvosi asszisztensként komolyabban megtetszik a szakma, megpróbálom majd később az orvosit. Bár a szívem leginkább a jogi pálya felé húzna. Már csak amiatt is, ami most velünk történik” – mondja Elif.
Elif barátai komoly kampányt folytattak a család maradásáért. Egy hete megjelentek a bíróságon is. Leveleket vittek az osztálytársaktól, melyekben arra kérték a bíróságot, ne vegye el tőlük kurd osztálytársukat, akit mindannyian szívből szeretnek.
“Ez egy olyan barátság, aminek nem lehet vége!” – írta egyikük a bírónőnek.
Hét megálló az egyik busszal, tíz a másikkal. Nem vészes, de azért jó lenne közelebb lakni a városközponthoz.
Ebben az ikerházban élnek Kayáék. Kívül is, belül is otthonos, szép. Ráadásul a szomszéd jó barát.
Elif a húsz hónapos Yaseminnal. “Hasan is, én is imádjuk Yasemint – mondja mosolyogva. – Mert ugyan egyfolytában beszél, és persze előfordul egy-egy hiszti is, sosem tudunk rá haragudni.”
Vendégek jönnek, ami egyáltalán nem számít ritkaságnak. Elif édesanyja szerint körülbelül 2000 török él Budapesten. “Hat kurd családdal tartjuk a kapcsolatot, de jóban vagyunk mindenkivel, aki nem rasszista.”
“Szeretek itthon lenni Yaseminnal, de azért jó volt dolgozni a büfénkben – folytatja. – Azt sem bántam, hogy hajnalban kellett kelni.”
Kayáék története május 21-én folytatódik, aznap tárgyalja a bíróság Asiye ügyét.
Július 1-jén pedig várhatóan ítélet születik a gyerekek perében is.