Vagány Históriák: kortárs magyar írók bárddal és seprűvel a kezükben

Bach Máté | 2015. Május 06.
Bach Máté fotós arra vette rá a magyar kortárs írókat, hogy vegyenek kezükbe egy bárdot, vagy akár egy seprűt, vagy bármit, ami megmutatja, milyen foglalkozást választottak volna, ha nem jön az a fránya irodalom :) Ha középiskolai irodalomtanár lennék, azonnal megmutatnám ezeket a játékos képeket a diákjaimnak.

2012-ben éppen a költészet napján mutatkozott be először a Vagány Históriák, a kortárs irodalom idősebb és fiatalabb alkotóit bemutató irodalmi fotósorozata. A képek azonban nem az íróportrék megszokott hagyományát követik. Rendhagyóak, mert költőkről készülnek. És rendhagyóak, mert személyesek. A projekt azzal a határozott céllal indult el, hogy a fotók – a sztereotípiákat akár humorral is lebontva – közelebb hozzák az emberek számára a kortárs költészetet és magukat a költőket.

A Vagány Históriák azóta már a harmadik sorozatánál jár. Ebben a sorozatban tulajdonképpen az alternatív lehetőségekről kérdeztük a szerzőket. Arról, hogy ha nem írnának, akkor milyen, a kultúra területein kívül eső foglalkozást tudnának elképzelni maguknak. A fotók ennek megfelelően a lehető legkülönfélébb helyszíneken, szociális közegekben készültek, bemutatva a szerzők és az adott tevékenység viszonyát.

Vörös István villamosvezető

 

Toroczkay András hentes

 

Oravecz Péter kukás

 

Szőllősy Balázs focista

 

Balaskó Ákos informatikus

 

Zalán Tibor bankár

 

Csider István Zoltán mozigépész

 

G. István László zongoratanár

 

Gergely Borbála takarítónő

 

Győrfi Kata cukrász

 

Hevesi Judit hangmérnök

 

Horváth László Imre vadőr

 

Jász Attila borász

 

Lackfi János fafaragó

 

Lesi Zoltán óvó bácsi

 

Murányi Zita énekes

 

Nagy Kata szakács

 

Szabó Imola Julianna balettos

 

Exit mobile version