Ibrahim
Ibrahim egy nehéz sorsú szíriai menekült. 2009-ben jött Magyarországra, hátrahagyva családját és mindenét, ami a háború előtt az életét jelentette. Szakmáján kívül nem volt semmije, amikor hazánkba érkezett. Ibrahim egy rendkívül ügyes kezű borbély, ennek köszönhetően hamar el is tudott itthon helyezkedni egy fodrászüzletben. Közvetlen, kedves fiú, hamar jó kapcsolatokat alakított ki itthon, mára feleséget is talált, és egy saját fodrászszalont tart fenn a belvárosban. Kezei közül negyedóránként távozik egy elégedett vendég, fess frizurával. Ibrahim keményen dolgozik, egyetlen szabadnapja van, a vasárnap, amikor megpihen.
Natasa
Natasa fotóművész. Szalonjában, melynek a “LA BELLE ÉPOQUE, a századforduló vidám fotószalonja” nevet adta, büszkén pózolt kedvenc háttere előtt. Hat éve él Budapesten, egy szerelem csábította őt Magyarországra. Nyaranta fotószalonná alakított furgonjával járja hazánk fesztiváljait, hogy századfordulós hangulatú képeivel lehetőséget adjon sokunknak egy kis időutazásra. Boldog itt, egyedül a nagy moszkvai hidegek hiányoznak életéből.
Sifan
Sifan egy Srí Lanka-i menekült fiú. Hét évvel ezelőtt útnak indult a háború elől, célja Franciaország volt, de ott nem kapott menedékjogot, hazánkban viszont igen. Hogy itt maradt, egyáltalán nem bánja. Azt mondja, Magyarországon az emberek “szabadosak”, ezért is határozott úgy, hogy nyitni fog ennek a sok “szabados” embernek egy szórakozóhelyet. Belvárosi klubja egy éve nyitotta meg kapuit, melynek bejáratánál Sifan tárt karokkal várja vendégeit.
Gianni
Giannit azt hiszem senkinek sem kell bemutatni. Hazánk egyik legnépszerűbb séfje, huszonegy éve érkezett hozzánk, hogy elhozza nekünk az olasz ételek valódi ízvilágát. Egy olasz kisvárosban született, szegény családból származik, de a jó ételeket nem kellett nélkülöznie sosem. Főzni nagymamájától tanult, pici korától kezdve. Mindig jutott neki feladat bőven a konyhában, ő pedig mint egy szivacs, szívta be a főzés tudományát. Mi, magyarok pedig hálásak lehetünk neki, hogy ezt a szivacsot itt, nálunk csavarta ki.
Ryan
Ryan önfeledten kémleli a magyar eget, hálás, mert huszonkét évvel ezelőtt utat mutatott neki. 1992-ban Amerikából ideutazott, turistaként. Mikor hazánkba érkezett, felnézett az égre, és azonnal tudta, hogy ő itt fog élni. Egy évre rá ideköltözött. Eleinte szakácsként dolgozott, saját bisztrót nyitott. Ryan sokat mesélt a magyar nők szépségéről és kislányáról, Brigiről, aki jelenleg hétévesen a magyar lovasélet egyik ifjú és lelkes tagja.
Szása
Szása 1992-ben jött Magyarországra, a Szarajevóban történt szörnyűségek elől menekülve. Itthon elég hamar a zenei underground élet részese lett, DJ-ként rendszeresen műsora volt a Tilos Rádióban. A zenei élet mozgalmassága és a vele járó éjszakázás mellett keresett valamit, ami nyugalmat hozhat. Pilatest kezdett tanulni és gyakorolni, egyre komolyabb szinten. Most a zenei életet kissé háttérbe szorítva, saját jógastúdiót vezet.
Christophe
Christophe egy igazi párizsi magyar. A képen legújabb szórakozóhelyének készülőfélben lévő konyhájában pózol. Christophe 1990-ben járt először nálunk, ekkoriban írta a szakdolgozatát, melynek magyar vonatkozású témája volt. Nagyon megtetszett neki Budapest, és hogy az ő szavaival éljek, a “magyarok nagyon isten hozottak”. Pár évvel később autóba ült és ideutazott, hogy letáborozzon. Újdonság volt neki az, hogy itthon az emberek nem szórakozóhelyre mennek kikapcsolódni, hanem házibulikba. Hamar szoros barátságokat kötött, és elkezdett ő maga is házibulikat szervezni. Mára több kávézó tulajdonosa.
Geng Jie
Geng Jie, vagy becenevén Sziszi, kedvesen fogadott saját újságjának szerkesztőségében. Sziszi huszonegy éves volt, mikor Magyarországra költözött, fiatal és kissé szomorkás, hogy ott kell hagynia megszokott közegét. Ám ez az aprócska, de igen talpraesett nő hamar megtalálta számításait. Eleinte tolmácsként dolgozott a hazai rendőrségnek, majd férjével együtt egy kínai nyelvű újságot alapítottak, mely 2000 óta látja el hasznos információkkal az itt élő kínaiakat.
Sebastian
Sebastiannal egy susnyásban találkoztam. Éppen hajléktalanokkal beszélgetett, ő ugyanis két éve a Magyar Vöröskeresztet, illetve az itthon élő rászorulókat szolgálja, Argentína színeiben. Ha kell, orvoshoz viszi az utcán élőket, de ha éppen valamelyikőjüknek szállásra és élelemre lenne szüksége, abban is segítségükre van. Munkáját sokan biztosan nem irigyelnék, én mégis nagyon boldognak éreztem őt, hogy segíthet másokon.
Nézegess még fotókat a témában!
- Gazdasági bevándorló voltam Németországban
- Muszlimként Magyarországon: “Itt vagyok otthon!”
- Magyar menekültek – el kellett menni…