Az erős karakterű nőkkel való találkozások keltették fel az érdeklődésemet az általánosságban definiált női szerepek folyamataira és annak változásaira. Ezeknek a megismerésének a céljából szakdolgozatom az elmélet és a vizualitás egymást alátámasztó kutatására építve arra kereste a választ, hogy a nőiességi és a férfiassági jegyeket és szerepeket miképpen építi fel a társadalom, és az hogyan jelenik meg a fotóművészetben.
A tradicionális női-férfi szerepektől való eltérés a megítélés tárgyát képzi. A társadalom normatív hatással bír, arra ösztönöz, hogy a testünk fegyelmezésével a másik nemhez tartozás bármilyen jelzését eltüntessük, és egyértelmű, a társadalom által megalkotott nőies nőt és férfias férfit teremtsünk. A nemekből adódó fiús-lányos viselkedést szabályozó normákat a már gyerekkorban kijelölt diskurzusok befolyásolják. Mégis ezeknek a nőies-férfias normáknak az elutasítása nem új jelenség. A férfierővel bíró nők már az ókori mitológiákban, a férfias ruhát viselők pedig már a húszas években jelen voltak, a női egyenjogúságért folyó harccal együtt.
Szakdolgozatomban két kiemelt fotográfus munkásságát elemzem, akik a leghatározottabban emelték be a férfiasnak ítélt jegyeket nőábrázolásukba. Ilyenek volt Helmut Newton támadó és harcias pozíciókat felvett nőalakjai, és a kortárs Collier Schorr, akinél már a változó identitással rendelkező nő és férfi jelenik meg.
Pandóra a görög mitológia szerint az első nő, Zeusz igazi csábítónak teremtette. Hiába figyelmeztették, ő felnyitotta az egyetlen tiltott szelencét, pusztán kíváncsiságból. A ládikából minden rossz: fáradtság és öregség, de mindezeken kívül a remény is az emberiségre zúdult. Pandórához hasonlóan az általam kiválasztott karakterek is kíváncsiak, csábítók, és a tiltás nem riasztja vissza őket. De valóban olyan veszélyesek lennének, mint a férfi által teremtett mitológiai nőalak, vagy a mai kor már engedi, hogy ne a másik nem, hanem a nő maga teremtse meg saját nőiességének a kereteit?
Az általam kiválasztott karakterek tehát nem csak kifejezői, hanem megalkotói is a nőképnek. A női szereplők közötti, általam meghatározott közös tulajdonságok vizuális megjelenítéséhez fontosak voltak a személyes jegyek, a külső mögötti folyamatok is, amelyeket a szereplőimmel folytatott beszélgetések során ismerhettem meg.
A portréábrázolásnak a hagyományos formáját választottam, erre utal a kamerába néző tekintet és a statikus, már-már szoborszerű, ülő vagy álló beállítás. A környezet és a fények festményszerűségét, annak lágyságát a szereplők határozott, keménységet kifejező pozíciójával állítottam szembe. Ezzel az volt a szándékom, hogy a környezet és a szereplők közötti ellentmondást hangsúlyozzam ki, a hagyományos és az önmagát megalkotó női szerepek közötti eltérést, feszültséget.
Portrészereplőimet az utcán, egy bárban, vagy ismerősön keresztül találtam meg, Budapesten és Barcelonában egyaránt. A kiválasztásuk hosszas folyamat volt. Egyrészt a lányok külső vonásai, másrészt a női identitásukról alkotott véleményük alapján váltak szereplőkké. Bár különböző kultúrákból érkeztek, nőiségükről alkotott képük által közösséget alkotnak. Olykor két vagy három alkalommal is készültek róluk képek, míg megszületett a végleges. A fél év során több mint húsz nőről készült fotósorozat, amelyek közül a bemutatott nyolc tűnt a legerősebb portrénak mind képileg, mind karakterben.
Bár a meglévő portréválogatást teljesnek érzem, mégis a sorozat nyitott maradt. A fotózások helyszínének megválasztása része volt a koncepció megvalósulásának. Legtöbbször a lányok lakásában, szobájában történt meg a fényképezés, hogy az intim térben a szereplőim könnyebben el tudják engedni magukat, és felszínre jöjjön valódi természetük. Digitális technikával dolgoztam, és kizárólag természetes fényekkel. Ennek oka, hogy a stúdiókörülmények között a bensőséges viszony nehezebben jön létre. A kézből való fényképezés a természetes fény kiszámíthatatlansága mellett technikailag bizonytalanságokat eredményezhetett, amelyekkel mind számítanom kellett. Mindennek ellenére a világítás egyszerűsége és természetessége fontosabb volt számomra a festői hangulat megteremtésében, valamint segített az őszinte pillanat megörökítésében. A képek nyomtatott formája majdnem életnagysághoz közelít, fontos volt itt is, ahogy az installálásnál, a közeliség és a tapinthatóság érzetének a megteremtése, az apró részletek – mint sebhelyek, tetoválás, lekopott körömlakk – láthatósága.
Nézd meg ezt is!
- Te hogyan látod az édesapádat?
- Értékőrzők és -teremtők: bemutatkoznak a fiatal magyar formatervezők