Empátiával minden beteg felé – 65 éve praktizál a 92 éves Körmendi doktor

Révai Sára | Fotózta: Révai Sára | 2015. Június 24.
Dr. Körmendi István 92 éves, de mit sem törődik az évek múlásával és az átdolgozott idővel. Mind szellemileg, mind testileg fiatalokat megszégyenítő módon hétfőtől péntekig, reggeltől estig dolgozik. Egy 70 éve tartó házasságot és egy 65 éve tartó orvosi pályát mutatok be nektek.
Dr. Körmendi István rendelőjében nincs megállás. A 92 éves háziorvos érkezésem pillanatáig dolgozik, sőt beszélgetésünk közben is folyamatosan csöng a telefonja. Betegei minden pillanatban számíthatnak rá, immáron 65 éve.

 

Első kérdésemre – “Hogy van ma?” – a doktor úr válasza rövid, ám sokatmondó: “Köszönöm szépen, hétfő van, kezdődik az élet.”

 

Dr. Körmendi István a praxisát 65 éve kezdte, azóta a hét minden napján dolgozik. Hétfőtől péntekig a rendelőjében, ami egyben az otthona is, betegeket fogad, hétvégén pedig az interneten és a telefonján elérhető, ha valakinek gondja akad az egészségével.

 

Szakmáját az egyetemi képzésen kívül édesapjától tanulhatta, aki 72 éves koráig praktizált háziorvosként. “Mikor kicsi voltam, édesapám már akkor is ebben a szobában tartotta rendelését. Amikor hármat kopogott, azt jelentette, hogy valami fontosat szeretne megosztani velem. Ilyenkor belehallgattam én is a sztetoszkópba. Apám azt tanította, hogy amikor a tüdő olyan hangot ad ki, mint a friss hó ropogása a lépteink alatt, akkor biztos lehetek benne, hogy a betegnek tüdőgyulladása van.”

 

Polcán orvosi könyvek, melyekből a mai napig sokat tanul. Szakmájában sok változás történt, a régi idők orvoslását ő ma már kuruzslásnak tekinti. “Régen növényeket írtak fel szívbetegségre, holott az efféle kezelés a babonás emberek világához tartozik.”

 

Orvosi tevékenységem a kezdetektől fogva az empátián, a mások helyzetébe, szenvedéseibe való beleélés képességén nyugszik. Az együttérzést metakommunikatív módon éreztetni kell a pácienssel, jó szóval, a tekintet simogatásával, így az idegrendszer és az immunrendszer közvetítésével jótékony hatást fejthetünk ki a betegséggel szemben.”

 

Elismeréseit, melyet doktori pályafutása alatt kapott, szerényen mutatja meg nekem, és szűkszavúan beszél csak róluk.

 

 

Sokkal szívesebben mesél a falát díszítő festményekről. Az alsó képen édesapja látható, fölötte pedig ő maga, ifjú korában.

 

Kanapéján jegyzetek, melyek a most megjelenő könyvéhez készültek. Ez doktori pályafutásának harmadik könyve, mivel nagyon fontosnak tartja, hogy a tudását és a sok év tapasztalatát átadhassa a következő generációknak.

 

Feleségével 70 éve élnek boldog házasságban. Miközben kapcsolatukról mesélt, egymásba karolva viccelődtek a régmúlt dolgain.

 

Házasságunk alatt egyszer voltam hosszabb időre távol. Úgy éreztem magam a feleségem nélkül, mint a kivert kutya egy lakatlan szigeten.” A mai napig eljárnak koncertekre és szinte minden nap sétálnak. “Beteszem a járókeretet az autóba és nyomom a pedált.”

 

Legutóbbi sétájukról fénykép is készült, melyen jól látható, hogy ők ketten mindennek megadják a módját. “A sétákon kívül is fontos a mozgás, mivel alapvetően ülőmunkát végzek. Negyedóránként felállok az asztalomtól, majd leülök. Majd megint felállok és újra leülök. Ezt egy párszor elvégzem és frissen folytatom a napot.” Ezután szerényen hozzátette, hogy naponta végez gyakorlatokat súlyzókkal is.

 

Utolsó kérdésemre, hogy fél-e haláltól, a doktor azt felelte, hogy nem, majd így búcsúzott: “Elnézését kérem, de el kell szaladnom valahova.”

 

Exit mobile version