Így készül a “mindent megoldó” kerítés

Jenei Gréta | Fotózta: Hernád Géza | 2015. Július 17.
Empátia, önzetlen segítségnyújtás, teljes el- és befogadás az egyik oldalon, félelem, bizonytalanság és tanácstalanság a másikon. Szélsőséges gyűlölködők és nagyszájú jogvédők hangos harca, az átlagember vívódása, a menekülők szenvedése. A jelenlegi helyzet csak egy dolgot tükröz: nagyon nincs rendben az, ami és ahogy most körülöttünk, mellettünk, velünk történik. A valódi megoldás úgy tűnik, még várat magára. De a "csodát hozó" kerítés épül. Így.
Mórahalomtól öt kilométerre, Ásotthalom felé kezdték el építeni a magyar–szerb határon a kerítést. Az érintett szakaszt rendőrök őrzik, illetéktelenek nem juthatnak be a műveleti területté nyilvánított részre. Mi is csak gyalog közelíthettük meg a terepet.

 

Jelenleg is kísérleteznek, több verzióból fogják kiválasztani, hogy melyik kerítéstípust építsék meg. Úgy tudjuk, mászással is tesztelik majd a négy különböző verziót. A helyiek szerint nem azon a szakaszon jönnek át a legtöbben, ahol most a próbakerítés épül.

 

A magyar–szerb határ 175 kilométeres szakaszán lesz kerítés. A kormány szerint a határzárral Magyarország nem szeg meg semmilyen nemzetközi kötelezettséget.

 

Mint az korábban megírtuk, a világ több pontján vannak kerítések és falak a határokon. Ilyen a török–görög határ vagy Izrael számos határa. Az USA és Mexikó határán majdnem ezer kilométeren létesítettek kerítésrendszert.

 

Az építkezésen 900 ember dolgozik majd 12 helyszínen. A határzárat a 2015. november 30-ig fel akarják húzni.

 

A kerítés állítólag addig marad, amíg az országnak szembe kell néznie a menekülthelyzettel.

 

A kerítés 2-2,5 méterre az országhatároktól, magyar területen készül. Rövidesen bűncselekmény lehet a határsértés. A kormány a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezi.

 

Találkoztunk olyan helyivel, aki azt mesélte, hogy a gyümölcsfájáról ettek a kimerült menekültek. Arról is beszélnek a helyiek, hogy az egyik gazda reggel a fóliasátrában talált rá néhány menekültre. Egy másik közelben lakó arról beszélt, hogy atrocitást nem tapasztalt, de állították már meg menekültek, akik taxit kerestek maguknak.

 

A hivatalos információk szerint Szerbián keresztül átlagosan ezren lépik át a határt illegálisan. Idén eddig 78 190 tiltott határátlépőt regisztráltak, közülük 77 600-an jöttek Szerbia felől. A menekültek legtöbbje azt mondja, hogy csak átutazóban van, és nem az a célja, hogy Magyarországon telepedjen le.

 

A kerítés tetején vélhetően nem szögesdrót, hanem NATO drótakadály lesz. A körkörösen futó hegyes, éles drótok emberi áthágása elvileg lehetetlen.

 

Az állam 6,5 milliárd forintot csoportosít át a határzár létrehozására. Az uniótól csaknem 2,5 milliárd forint támogatást kap az ország a menekültügy kezelésére..

 

A zöld határon érkezőknek nincsenek papírjaik. Így ha megépül a kerítés, okmányok hiányában várhatóan nem fogják őket kiengedni Szerbiából.

 

Exit mobile version