Péter családjával együtt 2014 decemberében költözött ki Szicíliába. “Ugyanebben az évben nyáron a szigeten nyaraltunk, és annyira megfogott a hely varázsa, a lenyűgözően közvetlen emberek, hogy úgy döntöttünk, hogy ide költözünk. Mivel szellemi szabadfoglalkozásúak vagyunk, és a munkánkat interneten végezzük, így különösebb akadálya ennek nem is volt” – meséli.
A kétszeres apuka korábban is foglalkozott fotózással, azonban azt mondja, Szicíliában találta meg az igazi stílusát. “Úgy érzem, itt találtam meg a nekem leginkább kedves szociofotó témakört, hiszen annyi karakteres arcot és szürreális élethelyzetet látok itt, amennyit talán máshol soha.”
Péter szerint képtelenség egy mondatban jellemezni Szicíliát. “Az emberek itt végtelen lazasággal és vidámsággal állnak mindenhez, annak ellenére, hogy a többség szegénységben él, rengetegen munkanélküliek, mégis mindennek tudnak örülni.”
“Szicíliában soha senki nem idegeskedik semmin. Ha a közértben 30 percig szeletelik a szalámit, vagy ha a postán négy órát kell várni, akkor is beszélgetnek, énekelnek közben. Hajnali 4 órakor a halpiac mellett dolgozó fiatalok vidáman, énekelve, táncolva mossák fel a járdát, és ez a hihetetlen életöröm és nyugalom átragad az emberre.”
Péter azt mondja, megszámolni sem tudná, hogy az elmúlt 8 hónapban mennyi fotót készített Szicíliában. “Egy-egy pár órás fotózás alkalmával is több száz képet szoktam készíteni, amelyeket utána természetesen gondosan kiválogatok és archiválok.”
“Mielőtt ideköltöztünk, egy nagyon fontos szempont volt előttünk: a 8 éves kisfiúnk folytathassa a vízilabdázást. Otthon komolyan űzte ezt a sportot, tehetségesnek tartották, így mindenképpen szerettünk volna olyan városba költözni, ahol van rendes vízilabdautánpótlás-edzés. Így jutottunk el a cataniai uszodába, ahol kiderült, hogy a gyerekek és az ifjúsági csapat edzője Fazekas Zoltán, ötszörös magyar bajnok vízilabdázó, aki 20 évvel ez előtt professzionális vízilabda-játékosként került ide, és őt is – akárcsak minket – annyira megfogta a sziget, hogy itt maradt. Megházasodott, gyermeke született.”
“A megismerkedésünkkor kiderült, hogy Zoli elismert fotóművész, így a vízilabda mellett nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, és nagyon jó barátok lettünk. Együtt indítottuk el a Helló Szicília! fotótúrákat. Az egyhetes workshop alatt lehetőség nyílik betekinteni a helyiek életébe, képeket készíteni régi tradicionális mesterséget űző férfiakról, akik még nagyapáik műhelyében tevékenykednek a mai napig, és csodálatos természeti helyeken fényképezhetik a résztvevők a naplementét is. Érintjük több világhíres film forgatási helyszínét, és egy elképesztő »szellemvárost« is.”
“Szicíliában a karakteres arcok mellett hihetetlen életképekkel is találkozik az ember nap mint nap. Pár napja Zolival elmentünk az éjjel 2 órakor nyitó nagybani halpiacra, ahol a helyi halászokon és kereskedőkön kívül nem nagyon teszi be más a lábát. Fantasztikus élmény megnézni, hogyan dolgoznak, hogyan élnek, együtt kávézni velük hajnali 4-kor, majd megvárni a napfelkeltét.”
Szicília nem Olaszország. Persze közigazgatásilag Olaszországhoz tartozik, sőt az ország legkiterjedtebb régiója, azonban sok idő nem kell ahhoz, hogy a szigetre látogató saját maga is felismerje, hogy ez itt valami teljesen más, ez tényleg nem Olaszország, ez egy külön kis ország. Ez Szicília!
“A szigetlakók elképesztő módon kötődnek az anyaföldhöz” – mondja Péter.
“Egyik este egy kis falu árverésére mentünk, ahol a falu lakói felajánlásokat tettek – volt élő nyúl, sajt, bor, gyümölcsök –, amelyeket elárvereztek a főtéren, és a befolyt összeget a templom kapta meg. Késő este lett vége az eseménynek, így éjfél körül sétáltam haza, amikor zeneszót hallottam…”
“…megnéztem, honnan jön a fura muzsika, ami mintha egy régi bakelitlemez lett volna. Nagy meglepetésemre a város főterén, a dóm előtt vagy 200 ember – idősek, fiatalok – tangózott. Gyönyörű és egyben hátborzongató élmény volt, úgy éreztem, mintha egy régi filmbe csöppentem volna.”