15 kép a múltból – A magyar fotográfia napja

Fotózta: Fortepan/Nők Lapja Café | 2015. Augusztus 29.
A fényképészet a csúcstechnika egyik legsebesebben fejlődő ága; ma már olyan gépek vesznek körül minket, hogy szinte maguktól megoldják a fényképezést. De nem volt ez mindig így, több mint 170 évvel ezelőtt még az első képkockáknak örült a magyar ember. A magyar fotográfia napján az okostelefonok, digitális képalkotás, a szelfibot mellett a régi masinák is helyet kapnak.
Mindössze egy évvel a fotográfia megszületése után, 1840. augusztus 29-én először készült Magyarországon nyilvános eseményen fénykép. Ezen a napon a Magyar Tudományos Akadémia elődje, a Magyar Tudós Társaság tizenegyedik nagygyűlésén Vállas Antal, az eredetileg bölcsészdoktor matematikus, fizikus és földrajztudós Daguerre eljárásával a Dunát és a Királyi Várat vette fel egy megvilágítás előtt fényérzékennyé tett, ezüstözött rézlemezre.

 

Az első magyar dagerrotípiák évében már megrendezték az első hazai fotókiállítást is. Ezt követően folyamatosan nyíltak dagerrotípia-műhelyek, s megjelentek az első fényképészeti lapok.

 

A magyar fotográfia napján a fotográfia feltalálásának kezdeteire, a fényképezés jelentőségére, valamint a fotográfiának a kultúra fejlődésére gyakorolt hatására is emlékezünk. Ezt a napot országszerte kiállításokkal és szakmai rendezvényekkel ünneplik, s ezen a napon adják át évente Az év fotográfusa díjat és Az év fotóművészeti alkotócsoportja címet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A magyar fotográfia ma

Exit mobile version