Mária néni és Laci bácsi az otthon lakói közül tán a legszerencsésebbek, hiszen ők együtt vannak itt. Hatvan éve házasok, és a mai napig nagyon boldogak együtt.
Mária néni hamar felpattan férje mellől, büszkén mutogatni kezdi családi fotóikat. Egy gyermeküktől két unokájuk született, és van már egy dédunokájuk is.
A boldog házaspár még csak idén május óta él az otthonban, de nagyon jól érzik magukat, egy cseppet sem bánják, hogy utolsó állomásként most itt vannak.
Két korty között mesélnek. “Nem áll meg az élet az otthonban, tegnap is egész nap csatangoltunk. Elsétáltunk Szentendréig, és vissza. Napi két kilométert is megteszünk, mert ha leállunk, leáll minden.”
Amikor arról kérdeztem őket, hogy mi hiányzik az életükből, mosolyogva azt válaszolták, hogy talán egy kisállat. Az ablakhoz sétáltak és megmutatták, hogy van egy közös mókusuk, minden reggel itt mászkál az ablakuk előtti fán.
“Papa tavasszal rózsakertet csinál az otthon udvarán, szóval van tervünk bőven. Szeretnénk nyugodtan, sokat élni még.”
A kedves házaspár után Évához látogattam el. Éva a kilencvennegyedik életévét tapossa, frissen és fiatalosan.
“Két éve vagyok az otthonban, de nagyon jól érzem magam itt. Sokat olvasok, most éppen a világtörténelmet. Csak nagyon nehéz a könyv, muszáj a térdemre támasztani.”
Hamar előkerülnek itt is a fotók. Éva azonban nem családjáról, hanem saját múltjáról mutat régi fényképeket. Színésznőként csodás és teljes élete volt, telis-tele nyüzsgéssel és pompával.
A falról persze nála sem hiányozhatnak a családi fotók, unokákról, dédunokákról.
Minden nap interneten beszél a rokonsággal, a gépet olyan profin kezeli, mintha csak ebbe nőtt volna bele. Az internetezés mellett sokat szokott sétálgatni a kertben, beszélgetni az otthon lakóival, de tegnap például képeket festettek egy foglalkozás keretein belül.
Kutyájáról sok fényképet őriz, nagyon jó társa volt annak idején.
Amikor azt kérdeztem, van-e terve a jövőre nézve, röviden válaszolt: nincs. És intett.
Helga néni szintén egyedül él az otthonban. Túl a kilencvenen neki sincsen már sok terve, ám a mindennapjait még aktívan tölti.
“Korán kelek, sokat olvasok, rádiózok, tévézek, és szeretek kiülni a napra. Családom nincsen, és a régi barátaim sem élnek már, magányos vagyok. De nem panaszkodom, ami jön, azt el kell fogadni. Én már a haláltól sem félek.”
A falon azért őriz egy-két szép emléket múltjáról. Tanítónő volt, sok-sok oklevelet kapott munkásságával kapcsolatosan, ezekre szívesen emlékezik vissza.
Nem sok fényképe van, de férjéről nagy szeretettel őrzi a meglévő fotókat. Sokat gondol rá, boldogok voltak együtt.
Szobáját úgy rendezte be, ahogyan korábbi otthonában is volt, a falon saját szőnyeg és otthonról hozott vallási tárgyak.
“Én már a Jóistenre vagyok bízva.”
Almáiban talán még fellelhető a jövő, szeretné, ha télre kicsit megfonnyadnának, ő úgy szereti elfogyasztani.
Végül, de nem utolsósorban Marika néni várt engem, rejtvénnyel a kezében.
“Az én életem a rejtvényfejtés!”
Marika nehezen jár, szobáját csak ülve mutogatja végig nekem. A falon lányainak fiatalkori festményei vannak, ezekre nagyon büszke.
Családjában sajnos sok volt a haláleset. Férjét és egyik gyermekét is elveszítette, nemrégiben pedig menyét kellett gyászolnia.
A képeken elhunyt szerettei és egy üres naptár.
“Én már a sors, vagy Isten, vagy Allah kezében vagyok, ki hogy nevezi” – közben elneveti magát.
Olvass még idősekről az NLCafén:
- Menhelyi macskák dobják fel az idősotthon lakóit
- Megható fotók: szalagavatót rendeztek az idősek otthonában
- Újra együtt a 62 év házasság után szétválasztott idős pár