Mit jelent gyereknek lenni azon túl, hogy az embert állatkertbe viszik május utolsó vasárnapján? Ártatlanságot, játékosságot, jókedvet, határtalan időt és lehetőségeket. És sajnos végtelen kiszolgáltatottságot annak, aki nem hozzá méltó felnőttek vagy körülmények közé születik. Nekünk, újságíróknak, anyáknak, apáknak, érző embereknek összefacsarodik a szívünk a sok szenvedés láttán, amit kisgyerekeknek kell átélni ebben a sokszor nem nekik való világban – miattunk, felnőttek miatt. Azok miatt, akik elfelejtették, hogy egykor ők is gyerekek voltak: nem akartak semmit, egyszerűen csak örültek az életnek. Ahogy annak lenni kéne. Mit tehetünk azért, hogy kevesebb kicsit érjen bántás? Cikkeket írunk meg, és petíciót alá, rászólunk arra, akinek eljár a keze, és bekopogunk, ha túl sok sírás szűrődik át a szomszédból. De főként próbálunk minél több szeretetet adni a velünk, körülöttünk élő gyerekeknek.
2016-ban a tompai tranzitzóna előtt a menekülők tétlenül, az UNHCR által biztosított lepedőkből összetákolt sátrakban várakoztak, amelyek ugyan bizonyos fokú védelmet nyújtottak a naptól, de az eső és a hideg ellen nem védtek. Röszkén, a hatóságok engedélyezték a valódi sátrak használatát, mindazonáltal a hideg és az eső mindkét helyen megviselte a várakozni kényszerülőket. Vécéket az Orvosok határok nélkül és más szervezetek hónapokon át folytatott érdekképviseleti tevékenysége után telepítettek.
Mióta Magyarországon kihirdették a “tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, a hatóságok kiskorúakat is őrizetben tarthatnak, akár családjukkal, akár egyedül érkeztek hozzánk. Menedékkérelmet már csak a tranzitzónákban lehet beadni (vagyis a szerb határ mentén Tompán és Röszkén, a horvát határszakaszon Beremenden és Letenyén).
Az őrizetbe vétel jogalapja megkérdőjelezhető, hiszen a gyerekek csupán azért kerülnek őrizetbe, mert a szüleiket is őrizetbe vették. Korlátlan ideig a tranzitzónákban tarthatók, amíg ügyükben döntés születik, márpedig az akár egy évig is eltarthat. “Ez az intézkedés egyértelműen az Alaptörvénybe ütközik, és semmilyen formában nem szolgálja a gyermekek mindenekfelett álló érdekét” – írja a Helsinki Bizottság.
A kisgyermekes családok elsőbbséget élveznek ugyan az egyedülálló férfiakkal szemben, és rendszerint a kísérő nélküli kiskorúakat is beengedik a hét egy meghatározott napján, a Helsinki Bizottság minden helyszíni látogatásánál talált olyan kisgyerekes családokat, akik már hetek óta várakoztak. Egy négygyermekes szír családanya így írta le a helyzetet: “Jó életünk volt Idlibben, és még a leghevesebb bombázások után is kitakarítottam a lakást a törmelékektől, és felmostam a konyhát. Amikor a helyzet már elviselhetetlenné vált, úgy döntöttünk a férjemmel, hogy négy gyermekünkkel és a férjem beteg unokatestvérével együtt elmenekülünk. Nem gondoltuk volna, hogy ez vár ránk. Üres műanyag palackokat és szemetet égetünk főzéshez, vízmelegítéshez, és hogy ne fázzunk. Amikor esik, a rongyok, amiken alszunk, teljesen átáznak. Nemrég úgy döntöttünk, hogy a nedves és hideg rongyok és lepedők helyett inkább a földön alszunk: ha a gyerekeim megbetegednének, ilyen körülmények között még teát is alig tudnék főzni nekik.” A család a helyszíni interjú idején már egy hónapja várakozott Tompánál, hogy beléphessen magyar tranzitba.
A tizennégy évesnél kisebbeket, ha kísérő nélkül vannak, rögtön gyermekotthonba kellene szállítani, a gyakorlat sajnos nem mindig ez. A menedékkérők életkorának gyakran téves megállapítása miatt ugyanis előfordulhat, hogy valakit a tranzitzónában tartanak fogva, esetenként felnőttekkel együtt. Számukra nem rendelnek ki gyermekvédelmi gyámot sem. “A szabadságtól való megfosztás súlyosbítja a már eleve traumatizált menedékkérő családokat. Ennek hatása különösen a gyermekeken érezhető, akik nehezen értik meg, miért zárják be őket, és senki nem segít nekik, hogy ezt feldolgozzák” – áll a Helsinki Bizottság közleményében.
A gyerekek számára az őrzött befogadóközpontokban semmilyen lehetőség nincs arra, hogy idejüket hasznosan töltsék. Nem tudnak iskolába járni sem, mert nincsenek megfelelő tanárok. Az ilyen létesítményben található szobákat nem családok számára tervezték, mivel korábban szinte csak egyedülálló férfiakat tartottak menekültügyi őrizetben. Nincsenek például konyhák, a fürdőszobák pedig közösek.
De nem sokkal könnyebb a már otthonba kerültek helyzete sem. A 2017. április 10-i ellenőrzés alkalmával a fóti gyermekotthonban összesen 32 kísérő nélküli menedékkérő gyermek élt. Nagy többségük 14-17 éves, de volt köztük két 10-13 év körüli kicsi is, többségük Afganisztánból. Emellett Pakisztánból, Szíriából, Egyiptomból, Szomáliából, Iránból és Gambiából származó gyermekekkel találkoztak az ellenőrök.
Minden 18 év alatti személy gyermeknek minősül az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye szerint, és ezért speciális védelemben kellene részesíteni. Minden olyan gyermek, akit megfosztottak családi környezetétől, jogosult volna az állam védelmére és segítségére. Ezért a T/13976. számú törvényjavaslat súlyosan jogsértő a Gyermekjogi Civil Koalíció tagjai szerint.
Sokan nem felejtjük el azt a képet, ami apró gyerekeket, négy-öt éveseket ábrázolt. A Keleti pályaudvar előtt, a kőre terített pléden aludtak. Nagyon sokat vitáztak az emberek akkoriban arról, hogy mit kellene tenni a menekültekkel, és úgy általában a menekültválsággal. De aki látta ezt a fotót, azt mondta, teljesen mindegy, mi a világpolitikai, társadalmi vagy gazdasági ok. Nem olyan országban élünk, hogy gyerekeknek kelljen a földön aludni. Nem ilyen országban akarunk élni. Tudjuk, hogy ezt nem is engedi meg ez az ország, ha “saját” gyerekeiről van szó. Ha ilyesmit látnak a hatóság képviselői, azonnal intézkednek. Mert ezt nem lehet elnézni. Amikor nem magyar gyerekekről volt szó, akkor elnézték. Ez az, amiben nem hiszünk. Minden gyerek ugyanúgy fázik a földön fekve, mindegy, hol született. Minden gyerek a miénk, a mi felelősségünk. Mert mi, felnőttek rendeztük be ezt a világot olyanra, hogy valakik villában, valakik a földön alszanak. Ez ellen már nem tudunk mit tenni. De legalább egy kempingágyat, egy fedelet, egy szendvicset, egy vécét tudnunk kell adni minden gyereknek. Sőt, talán még a nélkülöző felnőttnek is.
Forrás: Helsinki Bizottság, Gyermekjogi Civil Koalíció