Darth Vader többet védekezik, mint támad, a fénykard kíméletlenül, váratlan tempóban és sebességgel csap le rá, az Erő sötét oldalának trükkjei sem működnek, Zolikára egyik sem hat. Egy ponton beszáll a kisfiú öccse is, a sötét nagyúrnak itt már semmi esélye, a Szent László Kórházhoz tartozó Démétér Ház nappalijának falához szegezik a Birodalom végrehajtóját.
Vader még megpróbál kitörni, aztán azonban végképp kifullad, nem csoda, a majd’ tízkilós, alig szellőző jelmez megviseli az embert a harminc fokban, még ha az az ember az ország egyik legprofibb Darth Vadere is, az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségének tagja. “Zolika, egy kis szünet, jó? Elkenődött a sisakom.” Vader nagyúr eltűnik a mosdóban, addig Mara Jade jedi mester (Luke Skywalker felesége) ugrik be.
A szülők boldogan, de aggódva nézik a jelenetet: végre játszik a gyerek, igaz, vigyázni kell, a legkisebb ütéstől is belilul a tizenegy éves kisfiú bőre. Zoli komoly vérképzőszervi betegségben szenved, ahogy a László Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának többi lakója. “Most 18 ezres a trombója, kapja ugyan a szteroidot, az talán bedurrantja, nem tudni. Várunk” – meséli édesanyja.
Csak jó lenne megúszni azt a transzplantációt.
A trombociták normálértéke 150 és 400 ezer között van.
Vader nagyúr óvatosan bánik a fénykarddal.
Zoli még így is a legmozgékonyabb az osztályon, ezért is szaladgálhat a Démétér-házban, ami egy nagyobb apartman. Itt laknak a vidéki szülők, akiknek a gyereke hetek-hónapok óta kórházban van, és csak így lehetnek közel hozzá éjjel-nappal.
A többi kis beteg a kórteremben él, ők egyelőre meg sem próbálnak harcolni Darth Vaderrel. Nekik elég, ha megnézhetik az őket látogató beöltözött hősöket: Vadert, Mara Jade-et, Leiát, egy cowboyt és egy cowgirlt. Többen csak az ablakra tapadva figyelnek, akiknek (már vagy még) úgy-ahogy működik az immunrendszere, ki is hajolhatnak, pacsizhatnak, pózolhatnak egy-egy fotó erejéig.
A hatéves Bendegúz pacsizik is hősiesen, a hároméves Pistike arca először felderül, aztán inkább visszahúzódik, a tizenegy éves Dorina zavarban van, de imádja. Ő most van túl a csontvelő-átültetésen, “várunk”, suttogja édesapja a maszk mögül,
hét nap, és kiderül, aztán tíz nap, és kiderül, aztán ugye harminc nap. Akkor már, reméljük, tényleg kiderül.
“Várunk”, ez minden szülő mantrája a hematológián, figyelik a gyereküket, az értékeket, látják, mi történik a többiekkel, “a kettes szobában most nem igazán sikerül a transzplant”, meséli az apa, próbálják nem előjelként megélni, Dorina most jól van, várnak.
Közben az édesanya kiszúrja, hogy Pistike igenis be akar szállni a buliba, csak éppen nem Darth Vader és Jade érdekli, hanem a fénykard; meg is kapja, halványan mosolyog, anyukája annál szélesebben a maszk alatt, ritka pillanat ez.
Négy éve a Star Wars-cosplay alapcsapata, az 501-es Légió Magyar Helyőrségének pár tagja meglátogatott egy csontvelő-átültetés után lábadozó fiút. Nagyjából innen ered a Coshelp ötlete, már amennyire kell ötlet az ilyesmihez: tíz éve folyamatosan jegypénztárt robbantanak a szuperhősfilmek, azaz a gyerekek pont úgy örülnek egy rohamosztagosnak, Jedi-lovagnak vagy Marvel-hősnek, mint a bohócdoktoroknak.
Honfi Juli szervező-menedzser-szóvivőként (egyelőre jelmez nélkül) hozza össze azóta rendszeresen az univerzumközi szuperhőscsapatokat, amelyekben békésen megfér egymás mellett az Erő mindkét oldala, a Marvel-képregények és -filmek, vagy éppen a Gyűrűk Ura karakterei. Időnként zsonglőrökkel, bűvészekkel is szövetkeznek, főleg akkor, ha tudják: aznap mennek “lazább” osztályokra is, ahol mozgékonyabbak a lábadozó gyerekek.
Pár havonta vállalnak egy-egy gyerekkórházat, de sűrűbben szeretnének, havonta, pár hetente lenne az igazi, igény legalábbis lenne rá, a gyerekek imádják őket, a szülők, ápolók pedig imádják, hogy a gyerekek boldogok.
Most egymás után kettő is összejött, a Szent László utáni reggel Juli már úton is van a Pécsi Gyermekklinika felé egy kombiban, a volánnál Révész Benjámin, aki önként, ingyen szállítja a csapatokat, amikor csak tudja. Hátul Amerika Kapitány, Fekete Macska és Vérontó (Pókember egyik örök ellensége), Pécsett pedig már várja őket egy helyi rohamosztagos és a világ egyik legjobb R2D2-ja.
A pécsi csapat nem csak egy osztályon, hanem az egész gyermekkórházon végigmegy, a dolgozóknak szemük sem rebben, az anyukák videóznak, az apukák nem győzik belekomponálni magukat a szelfikamerába, a gyerekek pedig lelkesen izzasztják a cosplayereket.
Nézem ám a filmjeidet
– súgja oda az egyik bennfentes mosollyal Amerika kapitánynak, meg van győződve róla, hogy ő az igazi, teljes joggal.
Van persze, akit sem bosszúálló, sem rohamosztagos nem vidít most fel, hiába próbálják. Így teljes a történet.
Szuperhősből tehát nincs hiány, az amerikai és a távol-keleti cosplayjel párhuzamosan a magyarok is felnőttek a feladathoz, a pesti Darth Vader és a pécsi rohamosztagos konkrétan hollywoodi minőségű, a legapróbb részletekig pontos, sehol egy rojt, csálé varrás, H&M-fecni. A Fekete Macska film híján a képregényből kelt életre, és Amerika Kapitány is meggyőző, kevésbé páncélos, mint a filmekben, de ezt senki sem kéri rajta számon.
“A második részben, a Tél katonájában nézett ki így”, meséli a sisak alól Zsikla Gergely, akinek társaihoz hasonlóan dilemma, hogy a hősöket filmről filmre újrafazonírozzák a hollywoodi jelmeztervezők. A pajzs viszont igazi Marvel-gyártmány, még mágnes is van benne, pont úgy ugrik a kapitány hátára, mint a filmbéli Steve Rogersnek, “van fémváltozata is, de négyszer ennyibe kerül és négy kiló”, annyival pedig nem néz ki jobban, hogy vállalja érte a teniszkönyököt és az ínhüvely-gyulladást.
R2D2 pedig külön bekezdést (cikket, regényt) érdemel. Dukovits Krisztián műszerész munkája az eredetire minden részletében hasonlító, mozgó-beszélő-zenélő, Leia hercegnő üzenetét tartalmazó hologrammal felszerelt kis robot. Negyven kilós, ablaktörlő-motorok hajtják, egy töltéssel kibír két-három napot, “vagyis mondjuk úgy, két rendezvényt” is.
Krisztián kifejezetten azért készítette a soundboarddal felszerelt távirányítóval működő R2-t, hogy az ágyhoz kötött gyerekeket buliztassa vele, ezzel együtt persze folyamatosan hívják cosplay-rendezvényekre is, szenved is szegény robot, a süppedős moziszőnyeg még a Tatooine-nál is húzósabb terep, jobb neki itt, a kórházban, még úgy is, hogy nem minden osztályt akadálymentesítettek az R2-es egységeknek.
Az alkotó egyébként rohamosztagos-sisakokban is utazik, amelyek bármely filmben megállnák a helyüket, de ő inkább tombolát szervez köréjük, a pénzt természetesen a beteg gyerekek kapják, az egyikre nemrég 1,7 millió jött össze.
Vérontó jelmeze bájos home-made, ami nem baj, a gyerekek hamar megbarátkoznak a szigszalag-karmokkal és papírmasé ábrázattal felszerelt Pókember-főgonosszal. Sőt: inkább a rohamosztagostól, mint tőle szeppennek meg, de nála is csak addig tart az ijedelem, amíg le nem kerül a sisak, és ki nem derül, hogy bácsi van alatta.
A Coshelp tagjai egyébként sem izgulnak azon, félnek-e tőlük a gyerekek, persze nem azért, mert nem érdekli őket, hanem mert tudják: úgysem félnek.
A gyerekek sokkal bátrabbak ennél
– mondja Juli. Az a gyerek pedig, aki hetek-hónapok óta egy kórteremben él, úgysem fél semmitől.
