A marhahús elõkészítése

jancsi bá | 2004. Január 20.
Ma az egyik legnépszerûbb téma, hogy fogyasszunk-e marhahúst, a sajtóban gyakran szereplõ betegségokozó volta miatt. Kár lenne az étrendünkbõl kihagyni ezt a húsféleséget, mert a marhahús sok értékes, a szervezet számára szükséges anyagot tartalmaz.




A jó minőségű marhahús finom rostozatú, márványozott, élénkpiros színű. Ne dőljünk be a hentesnek, amikor a szép vágott felületet mutatja felénk, hátul pedig alágyűri a faggyús – sokak által nem kedvelt részt – mutassa csak meg, elöl-hátul.



  • A marhahúst hideg vízben mossuk meg, majd vágjuk kockára, csíkokra, szeletekre, vagy éppen egyben hagyjuk, daráljuk az étel jellegének megfelelően.






  • A marhahús előkészítésénél figyeljünk arra, hogy a nagyobb faggyúréteget távolítsuk el és csak ezután dolgozzunk vele.


  • A marha nemesebb (hátszín, bélszín, comb) részeit pácoljuk egy-két napig. A pácolásnak kettős célja van, egyrészt a húst lazábbá, porhanyósabbá teszi, másrészt a pácolás során ízletesebbé is válik a hús.


  • A legegyszerűbb pácolás, amikor a húst bekenjük mustárral, fűszerezzük őrölt borssal és vékonyan átvonjuk olajjal, majd zsírpapírba vagy fóliába téve ebben a pácban hagyjuk pár napig a hűtőben.






  • A bélszín felületét bőrszerű hártyaréteg borítja, amelyet éles késsel fejtsünk le. A késsel pontosan a hártya alá szúrjunk be és a kés élét a hártya felé fordítva húzzuk azt végig. Természetesen a bélszín teljes felületéről el kell távolítani a hártyát, tehát a műveletet többször meg kell ismételni a pácolás előtt.
  • Exit mobile version