Biokoszton

Szili Zsófi | 2004. Február 27.
A biotermék fogalma kapcsán még manapság is káosz uralkodik a fogyasztók fejében. Sokszor hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni a különféle „egészségesnek” titulált termékeket, pedig van különbség.

Natúrterméknek a kevésbé feldolgozott, adalékanyagoktól mentes, reformélelmiszernek pedig az adott időben egészségünkre kedvező hatással levő élelmiszereket nevezzük.
Valódi biotermék azonban csak olyan növényi vagy állati eredetű élelmiszer lehet, amelyet az ökogazdálkodás szabályainak megfelelően, ellenőrzött körülmények között állítottak elő, és vizsgálatokkal bioterméknek minősítettek.






Gazdálkodás bio módra

A környezetkímélő gazdálkodás szigorú előírások alapján, speciális ellenőrzés és minősítés mellett zajlik, célja a környezet és a fogyasztó egészségének védelme.
A biofarmokon például tilos a műtrágyázás és a növényvédő szerek használata. Szintetikus vegyszerek helyett biológiai módszerekkel űzik el a kártevőket, természetes eredetű szerekkel „permeteznek” (a kártékony kórokozók ellen például gyógynövénykivonatokat használnak). Ezek a biológiailag lebomló szerek nem szívódnak fel a növényekben és vízzel könnyen lemoshatók.





Az állattartásban nem alkalmazhatók antibiotikumok, adalékanyagok még a feldolgozás során sem kerülhetnek a termékbe. Az ily módon előállított termékek hozama – a hagyományos gazdálkodással összevetve – persze jóval alacsonyabb, ezért nem meglepő, hogy a hiteles biotermék (habár ízletesebb, és magasabb a táplálkozási értéke) mindig drágább.


Az ökotermelés

•  nem engedélyezi a génmanipulált szerek használatát
• a föld, amelyben az alapanyagokat termesztették, legalább három éve nem volt permetezve
• a bio-alapanyagokat elkülönítve tárolja
• a késztermék nem tartalmazhat semmilyen hozzáadott mesterséges anyagot
•



 az ökológiai összetevők aránya 95-100%
• fontosnak tartja a talajtermékenység fenntartását, többnyire saját forrásból származó anyagokkal
• különös figyelmet fordít a ritka állat- és növényfajokra 
• az állatokat természetes körülmények között tartja
• tiltja a hormonkezelést és teljesítményfokozók használatát
• csökkenti az energiafelhasználást, kíméli a nyersanyagforrásokat


 



 Figyeljünk a jelekre

A „bio” és „öko” jelzések pontatlan használata és legkülönbözőbb célokra történő felhasználása könnyen elbizonytalaníthatja a gyanútlan vásárlót.
Ne dőljünk be például a cégek nevében szereplő – sokszor megtévesztő – bio illetve öko jelzőknek! Vásárláskor mindig vizsgáljuk meg tüzetesen az adott termék csomagolását, és csak akkor vegyük meg, ha megtaláljuk rajta a következőket:

• a termelő / gyártó cég neve
•  a termék OÉTI engedélyszáma
• gyártási szám
• lejárati idő
• a termék pontos összetétele
• „ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termék” megkülönböztető felirat
• és ami a legfontosabb: az ellenőrző szervezet neve és kódszáma (magyar termékek esetében Hu-Öko 01, illetve Hu-Öko 02)

Importélelmiszerek esetében is fel kell tüntetni a gyártás helyszínén ellenőrzést végző szervezet nevét, kódszámát. Különösen legyünk körültekintőek, ha távol-keleti országokból származó termék akad a kezünkbe.


Mi minden lehet bio?

Gyakorlatilag bármilyen élelmiszernek megtaláljuk a „bio” változatát. Íme, egy rövid lista – a teljesség igénye nélkül:

• zöldségek, gyümölcsök, gomba, savanyúság
• ivólevek, gabonaital
• tejtermékek, margarin
• magvak, gabonák, buláta
• csokoládé, édességek, müzli-szelet, pelyhek, pékáru
• húsok, fasírtporok, húspótló készítmények, tofu
• lisztek, tejpor, tészták
• fűszerek, gyógynövények
• lekvár, méz
• kávé, tea, kakaó
• borok



Tipp: ha a következő termékek közül választunk, garantáltan nem fogunk csalódni:


• BioBerta termékek – lekvárok, ivólevek, krémek, mustárok, szárítmányok
• Pölz biotermékek– ökológiai termesztésből származó gyümölcs- és zöldséglevek
• Dr. Steinberger ivólevek – fogyó- és tisztítókúrákhoz, léböjtökhöz ideális biolevek, nektárok 
• Vivani biocsokoládé – valódi csokoládé kizárólag természetes alapanyagokból (Joghurtkrémes tejcsoki, Bio nugátkrém, Borsmentakrémes étcsoki, Instant kakaópor)



Hol keressük a termékeket?

Ökopiacok
Ezeken a piacokon kizárólag a hivatalos szervek által ellenőrzött bioélelmiszereket lehet árusítani – rengeteg zöldség és gyümölcs közül válogathatunk, de találunk itt tejtermékeket, mézet is. Sok piacon rendszeres kóstolóval, táplálkozási tanácsadással kedveskednek az odalátogatóknak.


• Marczibányi téri Művelődési Ház udvara (Budapest, II. ker.)
Nyitva: szombatonként 7-13 óra között.
Információ: Rasztik Viktória piacfelügyelő, 1/214-7005, 285-9269, 285-9271, rasztikviki@freestart.hu







Újpesti ökopiac – Fotó: Édenkert Magazin
• Újpesti ökopiac (Budapest, IV. Baross u. 105-107.)
Szombatonként 7-13 óra között

• Bioudvar (Debrecen, Kandia u. 14.)
Nyitva: szombatonként 7-12 óráig. 

• Győri ökopiac (Petőfi Művelődési Ház)
Nyitva : szombatonként 7-13 óra között

• Kecskeméti ökopiac (Piaccsarnok, Izsáki út)
Nyitva : péntek délelőttönként

• Szegedi ökopiac (Mars téri piac, 400-as asztal)
Nyitva : folyamatosan, főleg szombatonként
Információ: Kálló Gábor helyi csoportvezető, 6723 Szeged, Budapesti körút 27/A, 62/324-383


Bioboltok
Ha bioboltban vásárolunk, az élelmiszerek mellett a szükséges alapinformációkat is begyűjthetjük. Ha nincs ilyen a közelünkben, keressük a nagyobb üzletláncok áruházaiban (Tesco, Cora, Interspar, Auchan, DM, Rossmann, Kaiser’s) megtalálható bio-sarkokat.


Íme egy lista, hova érdemes ellátogatnunk, ha egészséges életmódra adjuk a fejünket:








Nature Mart Bioplaza – Fotó: Sas Orsolya

• Nature Mart Bioplaza (Budapest VI. ker. Nagymező u. 21., tel.: 06-1/354-1958)
Nyitva tartás: H-P. 8-22.00.
Weboldal: www.naturemart.hu
A nemrégiben megnyílt kétszintes bioközpontban mintegy 5000 termék közül válogathatunk.

• Éden Biobolt (1082 Budapest, Baross u. 59., tel: 06-70-251-8126)
Itt akár ebédet is rendelhetünk a hét minden napján. A BioKonyha aktuális menüje megtekinthető a www.biochef.hu oldalon.

• Napsugár Öko Világ Bio Bolt (1123 Budapest, Greguss u. 11., tel: 214-9731
Itt is rendelhetünk bio ebédet.







Őröld magad! Minimalom a Nature Mart Bioplaza-ban

• BIODA Biobolt (1033 Budapest, Harrer Pál u. 12., tel: (1) 250 3593)
Weblap: http://www.extra.hu/bioda/

• EBIO Kertészet (Telefon: 06-24-489-138, 06-30-321-40-31)
E-mail cím: ebio@ebio.hu
Weblap: www.ebio.hu
Biotermék házhozszállítás Budapesten és környékén hetente 1 alkalommal.

• BIOPONT Vegetáriánus Étterem és Biobolt a Darshan udvarban ( 1086 Budapest, Krúdy Gy. u. 7. , tel: 266-4601)
Nyitva tartás: h-p 10-22 óráig, szombaton és vasárnap: 12-22 óráig

• Manna bio-reformkultúra (7621 Pécs, Felsőmalom u. 2., tel: 72/700-900
Szolgáltatások: Táplálkozási szaktanácsadás candida betegségekben szenvedőknek is.
Nyitvatartás:H-P:10-18 Szombat:9-12

Exit mobile version