Borok és kellékek

P.M. | 2004. Október 08.
Már mindent tudsz a borfajtákról, a párosításról, az ízekrõl és illatokról és a készítésrõl. De a borhoz tartoznak még más érdekességek is. Mint például szép poharak. Ebben a részben mindent megtudhatsz az otthoni borgyûjtésrõl.

A borok fogyasztásánál az íz mellett az illatnak és a színeknek is igen nagy szerepe van. Ennélfogva nem mindegy, milyen pohárban kerül az asztalra a finom nedű. Annyit már biztosan mindenki tud, hogy is néz ki egy konyakos pohár, milyen a pezsgőnek való és a vizesibrik. De azt is tudod, melyik fajta és méret illik a vörös- és fehérborhoz?

A fehér- és a rosé borok fontos tulajdonsága az illat és a szín. Ezért ezeket a nedűket kisebb méretű, tulipán kelyhéhez hasonló pohárból érdemes fogyasztani. A vörös változatoknál a színen van a hangsúly, itt előkerülhetnek a nagyobb kelyhű, gömbölyűbb példányok. A ma igencsak divatos, hatalmas gömbölyű kehellyel rendelkező poharak tehát inkább vörösért kiáltanak.

Bármelyik fajtát is isszuk, sose feledjük, hogy a pohár kelyhét nem fogjuk meg, csak a talpát. Így nem melegítjük fel a benne lévő italt a saját kezünkkel. A másik, sokakra jellemző rossz szokás a poharak túltöltése. Soha ne töltsük tele a kelyhet, hiszen úgy nem tud kiteljesedni az illat és az íz.

Tárolás

Ha mindeddig végigkövettél minket, már akár össze is állíthatod saját borkészletedet. Nem mindegy viszont, hogy a palackokat hol tárolod. Mivel a bor élő anyag, az erjedés a palackban is folytatódik. Már csak ezért is a legideálisabb egyenletes hőmérsékleten tartani. A legjobb perce egy pince lenne, állandó 11-15 fokkal, de ez nem mindenkinek adatik meg.

Fontos, hogy a borokat fektetve tároljuk. Ezzel megakadályozzuk a dugó kiszáradását, így óvjuk a kinti levegő hatásától kedvenc italunkat. Fogyasztás előtt érdemes a borokat a kellő hőmérsékletre hűteni, melegíteni. A vörösbor 14-18, a rosé 8-10, a fehérbor 10-12 fokon a legfinomabb. Arra azonban mindig figyeljünk, hogy ne változtassuk hirtelen a hőmérsékletet. A „gyorsan bedobom a mélyhűtőbe” trükköt pl. akár el is felejtheted, hiszen tönkreteszed vele a bort. Ennél már az is sokkal jobb, ha kedvenc fehérborodat állandóan hűtőben tartod.

Exit mobile version