Kínai csípős-savanyú leves

Kern Ágnes | 2009. Január 16.
Ebben a Kínában ezerféle változatban készülő levesben jólesően keveredik a sós, a csípős, a savanyú. Igazi ízorgia a tányérban. Hús helyett tofuval is készíthetjük, de azt nem kell főzni, csak melegíteni.

Hozzávalók:

Elkészítése: A húst vékony csíkokra vágjuk a rostokra merőleges irányban. Az alaplevet felforraljuk, beledobjuk a húst, és 10 percig főzzük. Időközben a paprikát és a répát vékonyan felcsíkozzuk, és a gombával együtt a leveshez adjuk. Nagyjából 5 perc után még roppanósak a zöldségek, de a hús már megpuhult, így hozzáadhatjuk az üvegtésztát is, és lezárhatjuk a tüzet.

Ekkor adjuk hozzá a szintén felcsíkozott újhagymát és az ízesítőszereket. Jómagam ezt a műveletet úgy szoktam végezni, hogy minden kanál hozzáadása után újra és újra megkóstolom a levest, majd löttyintek még abból, amiből úgy érzem, hogy szükséges.

Exit mobile version